kapubanner for mobile

Lemondott a Malév elnöke

Urbán László, a Malév igazgatóságának elnöke augusztus 26-i hatállyal lemondott tisztségéről elfoglaltságaira hivatkozva - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

A távozó elnök azzal indokolta a lemondását, hogy a kinevezése óta eltelt egy hónapban kiderült számára: a pozícióval járó elfoglaltság jóval több, mint amit eredetileg feltételezett, és ezért az nem egyeztethető össze az EBRD-ben betöltött igazgatósági tagságával.

A vagyonkezelő társaság vezérigazgatója tudomásul vette a lemondást.

A Malév választott testületeinek tagságát, az igazgatóságot és a felügyelő bizottságot szinte teljes egészében kicserélték a 2010. július 23-án tartott rendkívüli közgyűlésen.

Akkor választották öt évre az igazgatóság elnökévé Urbán Lászlót Kamarás Zoltánnak, az MNV képviselőjének helyére.

Időközben távozott a magyar nemzeti légitársaságtól Karim Markhlouf, a Malév Zrt. kereskedelmi vezérigazgató-helyettese, aki 2009 óta dolgozott a légitársaságnál.

Népszabadság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek