kapubanner for mobile

Lemondott a Skype vezére

Lemondott a Skype társalapítója és vezérigazgatója, Niklas Zennstrom, miután az eBay Inc. leértékelte az internetes telefonos céget, amit 2005-ben vett meg.

Az elemzők szerint a mostani lépés azt jelentheti, hogy az eBay kész a Skype-ot új irányba terelni, miután a 2,6 milliárd dolláros üzlettel nem sikerült megfelelni az előzetes pénzügyi várakozásoknak. Sőt az is elképzelhető, hogy egyesíteni fogják a Skype-ot az eBay aukciós portállal és a PayPallal.

Zennstrom több pénzt akart szánni az új projektekre - közölte Hani Durzy, az eBay szóvivője.

Az EBay nem árulta el, hogy pontosan mennyi osztalékot kap Zennstrom. Ugyanakkor egy közleményben jelezték, hogy 530 millió dollárt fizettek néhány Skype részvényesnek.

Az eBay stratégiai vezetője, Michael van Swaaij fogja ellátni a Skype vezérigazgatói feladatait, amíg nem találnak valakit Zennstrom helyére. Henry Gomez, a Skype elnöke pedig a közeljövőben visszatér az eBay-hez, ahol szenior elnökhelyettesként fog tevékenykedni.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek