kapubanner for mobile

Lengyelország: bérek le, munkanélküliség föl

A lengyelországi bérek áprilisban átlagban 1,1 százalékkal voltak kisebbek a márciusinál, de mint a lengyel statisztikai hivatal kedden közölte, a múlt hónapban az egy évvel korábbit 4,8 százalékkal haladták meg, 4,0 százalékos tizenkét havi infláció mellett.

Márciusban 5,7 százalékos volt a tizenkét havi béremelkedés, 3,6 százalékos tizenkét havi infláció mellett. Az átlagos bruttó bér a nem állami szektorban 3293 zloty (210 ezer forint) volt áprilisban.

Elemzők szerint a mérséklődő béremelkedés a munkanélküliség terjedése ellenére is támogathatja valamelyest a lakossági fogyasztás növekedését, jót tehet a gazdasági növekedésnek, így semleges a központi bank kamatpolitikája számára. Tavaly a lakossági fogyasztás növekedése csekély mértékben gyorsult, 5,4 százalékra a tavalyelőtti 5,0 százalékról, miközben a beruházások gyarapodása 8,1 százalékra zuhant 17,6 százalékról.

Lengyelország hazai össztermékének (GDP) növekedése tavaly 4,9 százalékra lassult a tavalyelőtti, 6,7 százalékos ütemről, idén visszaesés is lehetséges.

A lengyel vállalatok 5,309 millió embert foglalkoztattak áprilisban, 1,4 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, illetve 0,3 százalékkal kevesebbet, mint márciusban. A foglalkoztatás csökkenése miatt a vállalatok bérköltsége nominálisan 3,3 százalékkal volt nagyobb, mint egy éve, de 2,4 százalékkal kisebb, mint márciusban.

Utolsó adat szerint Lengyelországban már márciusban 13 éves csúcsra jutott a munkanélküliség, 11,2 százalékot ért el, 1,76 millióan voltak állás nélkül.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el

Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk

Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től

A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk

Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk