LESZ: sztrájkhoz vezet a munkáltató hozzáállása
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatCsak a sztrájkot hozza közelebb Ferihegyen a kollektív szerződés felmondása a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) szerint, a munkáltatói lépést az érdekképviselet durva nyomásgyakorlásnak tartja.
Az érdekképviselet MTI-hez kedden eljuttatott közleményében hangsúlyozza: a repülőtér üzemeltetője, a Budapest Airport egyoldalúan, előzmények nélkül mondta fel a kollektív szerződést. A szakszervezet gyanúja szerint a lépés valódi oka, hogy a privatizációban vállalt ferihegyi fejlesztéseket illetően az Állami Számvevőszék (ÁSZ), a BA által bevallotthoz képest is újabb tízmillió euró hiányt talált. "A szakszervezet elutasítja a nyomásgyakorlás e rendkívül durva formáját" - áll a közleményben.
A sajtóanyagban ismertetik: a vállalatvezetés még a nyáron jelezte a szakszervezeteknek, hogy a "repülőtér versenyképességének javítása" érdekében a 2005 óta érvényes kollektív szerződés (KSZ) módosítását javasolja. A LESZ emlékeztette a BA-t, hogy korábbi vállalásait sem teljesítette maradéktalanul, de elfogadta a felkérést. Ugyanakkor a szakszervezet már akkor hangot adott a gyanújának, hogy a munkaadó nem keresi a megegyezést, igazi célja a KSZ felmondása. A tárgyalásokon a legtöbb kérdésben a felek közeledtek a megegyezéshez, 81 munkáltatói javaslatból csak négy kérdés maradt nyitva.
A LESZ elfogadhatatlannak találta a munkarendek átalakításának tervét, ami konkrét felhatalmazás helyett teljesen szabad kezet adott volna a cégnek a beosztások és a munkaidő pillanatnyi átalakításában, tervezhetetlenné téve a dolgozók időbeosztását, munkaidejét. A műszakpótlékok ezzel párhuzamos csökkentése tovább növelte volna az eleve sokszor túlfoglalkoztatott munkavállalók terhelését, miközben az eddig kapott anyagi ellenszolgáltatást is minimálisra csökkentette volna - áll a közleményben. A végkielégítések és a felmondási idők újraszabályozása feltehetően újabb nagyarányú leépítési hullámot készített volna elő, így a munkavállalói oldal számára szintén elfogadhatatlan volt. Ugyanígy nem sikerült megállapodni a jövőbeni kiszervezések során az érintett munkavállalók - a szakszervezet szerint - jogbiztonságát csorbító javaslatokról sem.
A közleményben emlékeztetnek arra: a reptér történetében ennél nagyobb nézetkülönbségeket is sikerült áthidalni, ezért a LESZ szerint a tárgyalások állása nem magyarázhatja a BA Zrt. vezetésének lépését. Hangsúlyozzák: a jogbizonytalanság további növelése, a kis csoportokban, egyeztetés nélkül végrehajtott, "lopakodó" elbocsátások, a dolgozók "végletes mentális és fizikai kihasználása" egy dolgot hoz közelebb csupán: a munkabeszüntetést.

Elfogadhatatlan módosítások

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?