kapubanner for mobile

Leszavazták Hoffmann Rózsát: megmenekülnek a családi napközik

Az Országgyűlés oktatási bizottsága elfogadta a korábbi LMP-s, jelenleg független képviselő Ertsey Katalin Osztolykán Ágnessel közös javaslatát, miszerint a 2014-től kötelezővé tett óvoda az utolsó év kivételével kiváltható a családi napközivel - írja az Index.hu.

Heves vita után az Országgyűlés oktatási bizottsága Ertsey Katalin és Osztolykán Ágnes közös javaslatát támogatta Hoffmann Rózsáéval szemben a családi napközikről tartott ülésen. A fideszes Révész Máriusz is Ertseyék javaslata mellé állt.

A most elfogadott javaslat részben megegyezik a kormány korábbi előterjesztésével. A képviselők arról egyeztek meg, hogy a három évet betöltött gyerekek családi napköziben is tölthetik a kötelező óvodai évek egy részét. Öt éves kor után azonban kötelező lesz egy évet állami óvodában is eltölteni.

Ertsey szerint a családi napközikkel kapcsolatos váratlan engedékenység annak is köszönhető, hogy az oktatási bizottságban ülő vidéki polgármesterek belátták: másképpen nem tudnák biztosítani a törvény szerint 2014-től kötelezően előírt óvodai férőhelyeket.

Az Index információja szerint olcsóbb megoldás a családi napközi a hagyományos óvodához vagy bölcsődéhez képest. A Csodacsalád Egyesület számításai szerint az egy gyerekfejre eső éves költség a családi napköziknél 993 700, míg az állami ovikban több mint 1,4 millió forint. Előbbit főleg szülők, utóbbit az állam állja.

Index.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek