Lesznek-e áldozatai a tranzakciós adónak?
Több mint 600 ezer munkahelybe kerülhet a pénzügyi tranzakciós adó bevezetése a kezdeményezésben résztvevő 11 euróövezeti tagállamban – állítja friss elemzésében a brit konzervatívokhoz közel álló New Direction brüsszeli agytröszt, írja a Bruxino.
11 tagállam (Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Belgium, Ausztria, Görögország, Portugália, Szlovákia, Szlovénia és Észtország) a megerősített együttműködés keretében vezetné be az európai Tobin adót. Sokáig úgy is tűnt, hogy a kezdeményezés elég gyorsan sínre kerül, különös tekintettel arra, hogy az európai közvélemény körében népszerűségnek örvend minden olyan akció, aminek keretében a bankok is kiveszik a részüket a közterhek viseléséből.
A brit konzervatívokhoz közel álló kutatóintézet egy most közzétett tanulmányában azonban azt állítja, hogy a kezdeményezésben részt vevő tizenegy tagállamban 640 ezer állás veszhet kárba a tranzakciós adó miatt. Ők az EU-nál is alkalmazott gazdasági modellszámítás alapján jutottak erre a következtetésre.
Becslések szerint az adóból 34 milliárd euró bevétel származik majd. Az elemzők számítása ugyanakkor a tanulmány szerzői szerint nem veszi figyelembe az adó negatív következményeit, főleg a megszűnő munkahelyeket a résztvevő országokban.
Nagy-Britannia, amely kezdettől fogva ellenezte az Tobin-adót, jelezte, hogy az Európai Bíróságon támadja meg a javaslatot. A korábban a leglelkesebbek közé tartozó Franciaország pedig mélyreható változásokat szeretne a bizottsági javaslatban.
„Az Európai Bizottság tisztában van azzal, hogy a pénzügyi tranzakciós adó komoly gazdasági kárt okoz, de ezt elbújtatta néhány hősies szlogen mögé arról, hogy a kormányok milyen sokat kaszálnak majd az adóval” – közölte Tom Miers, a think tank igazgatója.
Miers szerint az új tanulmány biztosan az utolsó szöget üti be az adó koporsójába. „Legfőbb ideje levenni a napirendről ezt a veszélyes adót” - tette hozzá.
A konzervatív think tank becslései szerint az adó miatt 176 ezer állás vész majd kárba csak Németországban, 125 ezer Franciaországban, 109 ezer Olaszországban, de Szlovákiában is vagy 7 ezer. A projekten kívül maradó 16 további uniós tagállamban pedig 65 ezer munkahely kerül veszélybe, ezek nagy része Nagy-Britanniában.
Bruxinfo

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?