kapubanner for mobile

Létszámleépítés a Braunál

Címlap >> Vállalati hírek /uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20041210letszamleepites.html" [origo]" " " Létszámleépítés a Braunál2004. december 10., péntek, 11:36|Utolsó módosítás: 2004. december 10., péntek, 11:38A cikk betűmérete :kisebbnagyobbA munkavállalók mintegy 17 százalékát érintő csoportos létszámcsökkentést hajt végre jövő év elején a Brau Union Hungária Sörgyárak Rt. - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján. Emellett három igazgatósági tag is azonnali hatállyal lemond tisztségéről.A Brau az idei évben kialakult nehéz piaci körülményekkel indokolja a lépést, illetve azzal, hogy a jövőbeni hatékonyabb működés és a versenyképesség megőrzése érdekében szükséges a szervezeti felépítés átszervezése. A társaság azt is bejelentette, hogy Kelemen Irma, Németh Árpád és László Attila igazgatósági tagok december 31-i hatállyal lemondtak tisztségükről.A Brau Union sörgyár idén, az első félévében 390,7 millió forint adózás előtti eredményt ért el. Ez 83 százalékkal marad el az előző első féléves nyereségtől. A társaság üzemi szintű nyeresége 341 millió forintot tett ki, tavaly, az első felében 2,36 milliárd forintos üzemi nyeresége volt a társaságnak. A Brau árbevétele 17,2 százalékkal 19,55 milliárd forintra nőtt az első félévben.[origo]Korábban:A Tebész nem fogadja el az újabb Brau-ajánlatotÚjabb ajánlat a Brau részvényeire        
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek