kapubanner for mobile

Létszámleépítés a rendőrségnél

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Bár a kormány a rendőrség megerősítését kiemelt célnak tartja, hogy a közbiztonságba vetett bizalom helyreálljon, az országos rendőrfőkapitány kezdeményezésére több főkapitányságnak is csoportos létszámleépítésről kell döntenie - írta a Magyar Nemzet.

A lap úgy tudja, hogy Bencze József országos rendőr-főkapitány szeptember 18-án hagyta jóvá a leépítésekről szóló előterjesztést.

Eszerint erre az intézkedésre azért van szükség, mert a határőrség és a rendőrség két évvel ezelőtti integrációja után egyes szerveknél, a szakszervezetekkel való megállapodás alapján, jóval több embert foglalkoztattak, mint amennyit a rendőrségi állománytábla megenged.

Ezt úgy oldották meg, hogy a határőrségtől átvett embereket korábbi szolgálati helyükön foglalkoztatták tovább, a bérfedezetet azonban egy másik rendőri szervtől irányították át, ahol voltak betöltetlen munkakörök, üres státusok.

Magyar Nemzet
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek