kapubanner for mobile

Lista a "legmelegbarátabb" munkáltatókról

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A terrorizmus elleni harcért is illetékes MI5 az egyik legjobb nagy-britanniai munkáltató a homoszexuálisok szempontjából - derült ki egy Londonban nyilvánosságra hozott jelentésből.

A "legmelegbarátabb" munkáltatókról a Stonewall melegszervezet által felállított 100-as toplistán a brit belső elhárítás első ízben szerepel (a 62. helyen), megelőzve a kultúratámogatással foglalkozó Arts Councilt és Hackney londoni kerület önkormányzatát. A több mint 7500 meleg, leszbikus és biszexuális munkavállaló bizalmas kikérdezése alapján összeállított listát az Ernst & Young könyvvizsgáló vezeti, de előkelő helyen szerepel rajta a tavalyi győztes, a belügyminisztérium, a Barclays és a Goldman Sachs bank is.

A titkosszolgálat keményen dolgozott az elmúlt években annak érdekében, hogy minden munkaterületen előmozdítsa az egyenlőséget és a sokféleséget. "Örülünk, hogy felkerültünk a listára, de sok még a teendő ahhoz, hogy az ügynökség igazán elfogadó munkahellyé váljon" - kommentálta a százas ranglistára való felkerülést Jonathan Evans, az MI5 vezérigazgatója.

Ben Summerskill, a Stonewall melegszervezet vezetője szerint idén minden korábbinál nehezebb volt felkerülni a 100-as toplistára, ami a melegek munkáltatók általi növekvő elfogadottságát tükrözi.

hvg.hu
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek