Litvánia: 13,8 százalékos a munkanélküliség
Litvániában 13,8 százalékos volt a munkanélküliség a harmadik negyedévben, ami 0,2 százalékpontos emelkedés az előző három hónaphoz képest. Egy évvel korábban 5,9 százalékos volt a munkanélküliség - közölte a balti ország statisztikai hivatala szerdán.
A harmadik negyedévben 228.100 embert volt állástalan Litvániában. A 3,4 millió lakosú országban a foglalkoztatottak száma 1,4 millió.
A statisztikai hivatal közlése szerint a harmadik negyedévben mérséklődött a munkanélküliek számának a gyarapodása. Rámutatott ugyanakkor arra, hogy a 25 év alattiak körében nőtt a munkanélküliség az év eleje óta, a harmadik negyedévben már 33,3 százalékos volt az arány.
A statisztikai hivatal közlése szerint a harmadik negyedévben mérséklődött a munkanélküliek számának a gyarapodása. Rámutatott ugyanakkor arra, hogy a 25 év alattiak körében nőtt a munkanélküliség az év eleje óta, a harmadik negyedévben már 33,3 százalékos volt az arány.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek

