kapubanner for mobile

LMP: bizonyos betegségek után automatikusan kellene járnia az otthonápolási díjnak

Az LMP diagnózisalapúvá tenné a gyermekek otthonápolási díjának odaítélését, vagyis automatikusan biztosítaná azt azon fiatalok után, akiknél például Down-szindrómát állapítottak meg.

Ungár Péter, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: júliustól kezdődött a díj jogosulti körének áttekintése egy pontozáson alapuló vizsgálati rendszer alapján, szerinte azonban ez a pontrendszer sosem tud majd megoldást adni az egyéni élethelyzetekre.

Miért nem lehet meghatározni a diagnózisoknak azt a körét, amely alapján jár az összeg? - tette fel a kérdést, rámutatva: a krónikus beteg gyermekeket vagy például a súlyos epilepsziával küzdőket már egy szakértői testület megvizsgálta, így a minisztériumi felülvizsgálat szerinte csak pluszkiadás.

Ungár Péter üdvözölte, hogy az autizmussal küzdők esetében a szaktárca már módosított a pontrendszeren. Hozzátette ugyanakkor: további változtatást tart szükségesnek, amiről párbeszédet kezdeményez a minisztériummal. Arra is választ vár az Emberi Erőforrások Minisztériumától, hogy havi szinten milyen tájékoztatást adnak a parlamentnek a felülvizsgálatok eredményéről, a feltárt visszaélésekről.

MTI
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek