kapubanner for mobile

Ma megáll az élet Görögországban - az elbocsátások ellen tiltakoznak

Görögországban kedden este 23 órától sztrájkba léptek a légiforgalmi irányítók, ez miatt ma egyetlen kereskedelmi járatot sem indíthatnak vagy fogadhatnak a görög repülőterek. A görög légtéren csupán áthaladó járatokat azonban nem érinti a munkabeszüntetés - közölte a repülésirányítók szakszervezete.

A sztrájk egy teljes napig tart, szerdán este 23 órakor ér véget és egy országos akció része, amellyel az állami szektorban tervezett elbocsátások ellen tiltakoznak. Szerdán zárva tart valamennyi állami és önkormányzati hivatal és hatóság, és nem nyitnak ki az iskolák sem. Athénban a tömegközlekedési dolgozók csatlakozására is számítanak, így várhatóan káosz lesz az utakon - közölte az ADEDI szakszervezeti tömörülés.

Az adósságválsággal küzdő államot 110 milliárd eurós hitelcsomaggal támogató trojka - az Európai Unió (EU), az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hármasa - nyomására az athéni vezetés 30 ezer fős leépítést határozott el az állami szférában. Kedden az elbocsátások ellen tiltakozó állami alkalmazottak hét minisztérium bejáratát torlaszolták el a fővárosban.

A magángazdaságban dolgozók körében is nő a feszültség, mert a munkaügyi minisztériumból származó értesülések szerint a trojka azt kívánja elérni a kormánynál, hogy töröljék el a minimálbért, ami jelenleg havi 548 euró (164 ezer forint).

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek