kapubanner for mobile

Ma van a Tisztes Munka Világnapja

A szakszervezetek és más társadalmi szervezetek minden év október 7-én tartják meg a Tisztes Munka Világnapját.

Ebből az alkalomból világszerte a tisztességes és méltányos munkához való hozzáférést követelik minden ember számára, valamint olyan feltételek megteremtését, hogy a dolgozó emberek ne kényszerüljenek méltánytalanul a feketegazdaságba. A tisztes munkát mint koncepciót a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet vezette be és kezdte el terjeszteni 1999-ben.

A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC) kezdeményezésére minden év október 7-én - idén már negyedik alkalommal - rendezik meg a világnapot és hívják fel a szakszervezetek a figyelmet arra, hogy a munkavállalók tízmilliói dolgoznak tisztességtelen munkafeltételek, olykor embertelen körülmények között. Ezen napon Magyarországon is tartanak szakszervezeti rendezvényeket.

A Tisztes Munka Világnapja 2011. évi nemzetközi prioritásai közé tartozik a pénzügyi piacok szabályozására irányuló kampány a Pénzügyi Tranzakciós Adó (Financial Transaction Tax) bevezetésének támogatására.

További kiemelt célként kezelik az úgynevezett "precarious work", azaz a bizonytalan munkafeltételek problematikáját. A világnap szervezői szerint az atipikus foglalkoztatás formái a gazdasági válság hatására igencsak elterjedtek világszerte. Az atipikus munkaszerződések, limitált szociális védelem és törvényes jogosultságok, magas fokú munkahelyi bizonytalanság, alacsony bérek, hiányos munkaegészségügyi és munkabiztonsági feltételek jellemzik a foglalkoztatást.

Az idén a világnapon 465 rendezvényt tartanak világszerte, 75 országban.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk