Magas fizetést és munkát várnak a diákok a diplomától
Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. által vezetett Diplomás pályakövetés 2009. kutatási program első lépéseként országosan közel nyolcezer hallgatót kérdeztek meg arról, milyennek értékelik egyetemüket, főiskolájukat, az ott szerezhető diploma munkaerő-piaci értékét, milyen várakozásokkal tekintenek a jövőbe.
A harmadik legfontosabb szempont, hogy szerintük a diplomával szabadabb, kötetlenebb életmódra lesz lehetőségük. A megkérdezett hallgatók ennél valamivel kevésbé találták fontosnak az olyan, presztízs szempontokat képviselő értékeket, mint a felsőfokú végzettséghez kötődő megbecsülést és a vezetői pozíció elérésének lehetőségét. A várakozások között a legkisebb súllyal az szerepel, hogy a diploma megszerzésével könnyebb lesz a külföldi tanulmányút vagy más országban történő munkavállalás.
A hallgatók diplomához kötődő várakozásait, értékeit számos tényező határozhatja meg. Más-más várakozással tekinthetnek a felsőfokú végzettség megszerzése felé a különböző társadalmi hátterű, nemű, vagy lakóhelyű fiatalok. Ugyanakkor természetes az is, hogy a választott képzés is nagyban befolyásolja a végzés utáni várakozásokat, illetve -másik irányból szemlélve - a diplomához kötődő értékek már a szakválasztásra is hatással vannak.
A műszakisok és az informatikusok számára a diploma elsősorban magas jövedelmet jelent, körükben a diploma megszerzésének egzisztenciális motivációja bizonyult a legerősebbnek. Ide tartozik, hogy a várakozások szerint a felsőfokú végzettség megóvhat a munkanélküliségtől, illetve a diploma magasabb jövedelmi szintet eredményezhet.
A munkanélküliség elkerülése fontosabb motivációnak bizonyult a női hallgatók körében, mint a férfiaknál. A képzési területek közül leginkább a műszaki valamint az orvos- és egészségtudományi képzések hallgatói számára képviseli leginkább a diploma a biztos munkahelyet. A munkanélküliség elkerülésének szempontja az átlagosnál kevésbé érinti a gazdasági képzési terület hallgatóit.
A magas jövedelem felé irányuló várakozások - a munkanélküliség elkerülésével ellentétben - határozottan erősebbek a férfiak körében. A jövedelmi szempontot a vidéki intézményekben tanulók nagyobb arányban említették, mint a fővárosi intézmények hallgatói. Képzési területekre lebontva a gazdasági, informatikai és műszaki képzések hallgatói várnak leginkább jövedelemnövekedést a diplomától. E tekintetben a bölcsészettudományi, művészeti, agrártudományi, orvos- és egészségtudományi valamint természettudományi képzésben résztvevők az átlagosnál kisebb várakozásokat fűznek a felsőfokú végzettség megszerzéséhez.
- 2026.04.24Pannon HR Konferencia Székesfehérvár Tavaszi Pannon HR Konferenciánkon Székesfehérváron, ahol ismét neves előadókkal, érdekes és aktuális témákkal készülünk. Amikor a döntéseknek súlya van – felelősségvállalás kultúrája a vezetésben és HR-ben
Részletek
Jegyek
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A Tisza Párt választási győzelmével újra napirendre került az önálló oktatási minisztérium létrehozása, és az Erasmus-hozzáférés... Teljes cikk
A középfokú felvételi eljárásban március 25-27. között módosíthatók a felvételi rendszerben korábban jelzett továbbtanulási tervek - közölte... Teljes cikk
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
- Magyar Péter csökkentené a miniszterelnöki fizetést – közben 12 milliós végkielégítéssel távoznak képviselők 2 napja
- Szankcionálna munkáltatóként? Így tegye jogszerűen 2 napja
- 4 hónapja nem kaptak fizetést – most éhségsztrájkba kezdenek a magyar vegyi üzem dolgozói 3 napja
- Nem akartak bejárni a dolgozók – most pénzt kapnak érte, és megfordult a trend 4 napja
- Valami megváltozott: miért nem élvezzük már a munkát? 5 napja
- Véletlenül brutális fizetést kapott – nem adta vissza, letartóztatták 5 napja
- Kevesebbet keres, mint egy átlagos dolgozó – mégis ő a világ egyik leggazdagabbja 5 napja
- Napi 3 millió kérdést tesznek fel a ChatGPT-nek a fizetésekről 1 hete
- Navigálás a viharban: így lett közel 9 milliárdos árbevétele a Pensumnak 1 hete
- Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket 1 hete
- Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt 1 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?