Magas munkanélküliséget jósol az Európai Bizottság
Idén 0,3 százalékkal zsugorodik az Európai Unió és 0,4 százalékkal az eurózóna gazdasága, a munkanélküliség pedig továbbra is magas marad - áll az Európai Bizottság szerdán közzétett őszi prognózisában.
A bizottság jövőre is szerény, 0,3 százalékos gazdasági növekedést jósol az unió egészének, míg a prognózis szerint az eurózóna gyakorlatilag stagnálni fog; a testület mindössze 0,1 százalékos növekedéssel számol. Az előrejelzés szerint a strukturális reformok és a gazdasági és monetáris unió előrehaladásának eredménye a 2014-ben beinduló növekedésben mutatkozik majd meg. A bizottság szerint az EU gazdasága 2014-ben 1,6, az eurózónáé pedig 1,4 százalékkal gyarapszik majd.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?