Magyar Bálint lesz az uniós kutatóközpont egyik vezetője
A budapesti székhelyű Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) fő missziója, hogy integrálja az oktatást, a gazdaságot és a kutatás-fejlesztést - mondta Molnár Károly kutatás-fejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
A miniszter elmondta: az intézetet 18 független jelölt és négy EU-s szervezeti képviselő fogja vezetni. A független jelöltek közé Magyarország Magyar Bálintot delegálja.
Az EIT 2013-ig mintegy 300 millió eurós költségvetéssel rendelkezik majd, és 2009 tavaszán kezdi meg munkáját kezdetben 20, később pedig 50-60 fős személyzettel. Első programjai a megújuló energiaforrások, a klímaváltozás és az infokommunikációs technológiák témakörében indulnak majd.
Molnár Károly a sajtótájékoztatón arról is beszámolt, hogy a magyar pályázatban szereplő budapesti Infopark, mint az intézet leendő helyszíne, nagyon pozitív fogadtatást kapott Brüsszelben, hiszen számos multinacionális cég végez ott kutatásfejlesztést, és az Eötvös Loránd Tudományegyetem, valamint a Műegyetem közelsége is előnynek számít.
A miniszter szerint az EIT-tel javulhat Magyarország versenyképessége, nőhet a kutatói munkahelyek száma, élénkülhet a konferenciaturizmus, és abban is nagy szerepet játszhat az innovációs központ, hogy itthon maradjanak a fiatal kutatók.
A pályázat elnyerésével kapcsolatban Molnár Károly kifejtette: Budapest azután lett nyertes, hogy az utolsó fordulóban a lengyelországi Wroclaw visszalépett. Arról, hogy Budapesten lesz a technológiai intézet központja, szerdán döntöttek az Európai Unió tagországainak versenyképességi ügyekben illetékes miniszterei Brüsszelben. Mindazonáltal a határozat nem számít igazán meglepetésnek, mert a tagállamok nagy többsége már korábban is Budapest mellett tette le voksát.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon