Magyar dolgozókat is elbocsáthat a Perlos
Jelentősen romlott az elmúlt időszakban a finn Perlos vállalat eredménye, emiatt a cég költségcsökkentő program végrehajtásába kezd. Ennek során 4000 főtől válnának meg, a lépés magyar munkahelyeket is érinthet.
Magyarországi munkahely is áldozatául eshet a finn Perlos nagy átszervezési programjának, melynek keretében összesen több mint 4 ezer állását szüntetheti meg. A Perlos műanyagipari termékeket gyárt Magyarországon, egyik jelentős előállítója a mobiltelefonok dobozainak.
Az utóbbi hónapokban üzleti eredményei az olcsó konkurencia miatt estek vissza, ezért a társaság évente több mint 100 millió eurós megtakarításra készül. A munkahelyek csökkentése kapcsán Finnország és Magyarország mellett szóba került Kína, Mexikó, valamint Brazília is. A létszámcsökkentés elsősorban finnországi dolgozókat érintene.
Noha Kína neve is szerepel a takarékosságban érintett országok között, a vállalat nem kíván lemondani a nagy ázsiai államokban, így Kínában valamint Indiában tervezett és folyó beruházásairól. Ugyanakkor szeretné ezek költségét is mérsékelni, egyebek között olcsóbb, nem állományi munkaerő felvételével. Az idei évre azzal számol, hogy eladásai 2006-hoz képest negyedével csökkennek.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?