Magyar Telekom: kiterjesztett vizsgálatot indított a Nemzeti Nyomozó Iroda
A munkavállalók személyes adataival a belső független vizsgálat keretében történt esetleges visszaélés vizsgálatára terjesztette ki vizsgálatát a Nemzeti Nyomozó Iroda a Magyar Telekomnál.
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) kiterjesztette a Magyar Telekom Nyrt.-nél a márciusban ismeretlen tettes ellen indított, hűtlen kezeléssel kapcsolatos nyomozását - közölte kedden a társaság. A közlemény szerint a nyomozást a munkavállalók személyes adataival a belső független vizsgálat keretében történt esetleges visszaélés vizsgálatára is kiterjesztette a hatóság.
A nyomozó iroda márciusban indított eljárást a Magyar Telekom csoport tagjai által kötött bizonyos szerződések és egyéb ügyek kapcsán, a cégcsoport nyomozásban együttműködik a hatósággal.
A Magyar Telekom nem tudja megítélni az NNI nyomozás időigényét és annak kimenetelét, ahogyan azt sem, hogy lesz-e, és ha igen milyen hatása az NNI nyomozásnak a társaságra, annak pénzügyi beszámolóira, illetve a belső független vizsgálatra és a folyamatban lévő egyéb hatósági vizsgálatokra - olvasható a lapunkhoz eljuttatott közleményben.
A hatóságok büntető és polgári jogi szankciókat alkalmazhatnak a társasággal és leányvállalataival szemben, ideértve a pénzbüntetést is, illetve további változtatásokat kezdeményezhetnek üzleti tevékenysége és a megfelelőségi program tekintetében - közölte a Telekom.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?