Malév: egy hét múlva határozatlan idejű sztrájk lehet
A figyelemfelkeltés és nem a károkozás a célja a Malév pilóták érdekképviseletének a szerdai kétórás figyelmeztető sztrájkkal, és úgy látják van esély arra, hogy megegyezzenek, ellenkező esetben azonban jövő szerdán határozatlan idejű munkabeszüntetést hirdetnek, írja az MTI alapján a Magyar Nemzet.
Óvári Tamás, a Hunalpa elnöke szerdán reggel elmondta: örülnek, hogy a Malév menetrendjében nem okoz fennakadást a munkabeszüntetés, amelynek támogatottsága egyébként 100 százalékos. A sztrájk 11:40 és 13:40 óra között lesz, a gépek azonban ez idő alatt is menetrend szerint közlekednek.
Az érdekképviseleti vezető reméli és esélyt is lát arra, hogy megegyezzenek a munkáltatóval követeléseikről a következő három tárgyaláson. Úgy vélte, hogy a figyelmeztető sztrájk elérte célját, a bejelentést követően ugyanis felgyorsultak a tárgyalások.
A Hunalpa egyebek között a Q400-as pilóták pótlékának megemelését, kiszámolható, tervezhető elbocsátási rendet, a kölcsönzött munkaerő megszüntetését követeli, ám a munkáltató csak az elsőt tartja sztrájkalapnak.
MTI/Magyar Nemzet
Az érdekképviseleti vezető reméli és esélyt is lát arra, hogy megegyezzenek a munkáltatóval követeléseikről a következő három tárgyaláson. Úgy vélte, hogy a figyelmeztető sztrájk elérte célját, a bejelentést követően ugyanis felgyorsultak a tárgyalások.
A Hunalpa egyebek között a Q400-as pilóták pótlékának megemelését, kiszámolható, tervezhető elbocsátási rendet, a kölcsönzött munkaerő megszüntetését követeli, ám a munkáltató csak az elsőt tartja sztrájkalapnak.
MTI/Magyar Nemzet
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?