Már januártól bezárhatják a kaput a vendégmunkások előtt Magyarországon
A tervezet teljesen betiltaná a nem EU-tagállamból érkező külföldi vendégmunkások magyarországi foglalkoztatását.
A 444 úgy tudja, hogy már a szerdai kormányülésen a miniszterek elé kerülhet az a javaslat, ami január 1-től szinte teljesen betiltaná az úgynevezett harmadik országbeli, tehát nem EU-tagállamból érkező külföldi vendégmunkások magyarországi foglalkoztatását. A portál értesülései szerint a kormányrendelet tervezete szerint Grúzia kivételével egyetlen harmadik országbeli munkavállalónak sem lehet kiadni új munkavállalási engedélyt 2025. január 1-jétől, és a meglévő, két évre szóló, egyéves hosszabbítási opcióval kiadott engedélyeknél már az egy évre szóló opciót sem lehet majd érvényesíteni.
A 444 több forrásból is úgy tudja, hogy politikai okai vannak a szigorításnak: az utóbbi időben több fontos vidéki fideszes politikustól is olyan visszajelzések érkeztek a kormányfőhöz vagy a kormányfő környezetébe, hogy a hirtelen nagy tömegben felbukkant vendégmunkások visszatetszést és értetlenséget váltanak ki a párt támogatóinak körében. Voltak, akik a közbiztonság miatt aggódtak, mások pedig arra az ígéretre hivatkoztak, miszerint a bevándorlók nem veszik el a magyarok munkáját.
444.hu
fotó: unsplash
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Az Evoring Precision Manufacturing kínai autóipari beszállító 39 milliárd forintos új beruházása nyomán 450 munkahely jön létre Jászfényszarun -... Teljes cikk
Egy friss jelentés szerint éles szakadék látszik a munkáltatók és a dolgozók percepciói között a karrierutak, a készségfejlesztés, a... Teljes cikk
- Szegedi BYD-gyár: külön határátkelési sávot kapnak a külföldről járó dolgozók 3 napja
- Miért bukik el a legtöbb HR-stratégia? – 10 nemzetközi trend 2026-ra 4 napja
- Megingott a magyar dolgozók biztonságérzete és jövőképe 1 hete
- A részmunkaidősök létszámváltozása 2019 és 2024 között - grafikon 1 hete
- Miért lett sokkal nehezebb állást találni és miért kellenek a vendégmunkások? 1 hete
- Amit eddig nem mertek meglépni: félmillió illegális bevándorló kaphat papírokat 1 hete
- A munkanélküliségi ráta nemek szerint - grafikon 2 hete
- Tűzoltás vagy stratégia? Így lehet kockázat a munkaerő-kölcsönzésből 2 hete
- Fogy a dolgozó Magyarország: újabb tízezrekkel kevesebben a munkaerőpiacon 2 hete
- Munkaerőpiac 2026. Új képességűek kerestetnek! 2 hete
- Sok új munkahely lesz, csak másik földrészen és más tudással - tanulságok Davosból 2 hete

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig