Már több mint nyolcezren jelentkeztek a Tudásod a jövőd! képzéseire
Már több mint nyolcezren jelentkeztek a Tudásod a jövőd! informatikai vagy nyelvi képzéseire - közölte a a programgazda Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) kedden az MTI-vel.
A kormány 2012 decemberében hirdette meg uniós forrásból finanszírozott képzési programját, a Tudásod a jövöd! projektet többek között azzal a céllal, hogy támogassa a hátrányosabb helyzetben élők képzését, különösen a munkanélkülieket, a kismamákat, a legszegényebb környezetben élőket és a 45 év felettieket. A kormány bruttó 90 ezer forintos keretösszeggel támogatja a magánszemélyek idegen nyelvi és informatikai képzését. A támogatás a költségek 95-98 százalékát fedezi, a hátrányos helyzetű kistérségekből jelentkezőknek két, másoknak öt százalék önrészt kell befizetniük.
Közleményük szerint a múlt héten újabb képző intézményekkel kötött együttműködési megállapodást a KIH. Így országszerte 141 képző intézményben 1590 képzés közül tudnak választani mindazok, akik regisztrálnak a programba. Az együttműködési megállapodással rendelkező képző intézmények névsora megtalálható a www.tudasodajovod.hu honlapon. A lista folyamatosan bővül, egyre több lehetőség nyílik majd arra, hogy minél többen részt vegyenek a programban - hangsúlyozták.
A regisztrációban és a jelentkezésben, valamint a képzések során felmerülő problémák kezelésében - az eMagyarország pontokon elérhető - úgynevezett eTanácsadói, mentori hálózat segíti. Az eTanácsadók listája szintén elérhető a projekt honlapján.
A program ideje alatt az ország egész területén ellenőrök felügyelik, hogy a képzések a jogszabályoknak megfelelően valósuljanak meg. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy mindenhol fennakadások nélkül, a jogszabályok betartásával oktatják a képzésen részt vevőket - írta közleményében a KIH.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?