Már toboroznak a Bridgestone-nál
Noha a termelés az év második felében indul a Bridgestone Europe új tatabányai gyárában, már megkezdődött az alkalmazottak toborzása - értesült a Napi Gazdaság.
Álláskeresés
Január végéig adhatók be a pályázatok közmunkára
Esélytelenednek a britek a munkaerőpiacon
Fiatalokat keres a Hankook
Nyíregyházán lesz a régiós munkaügyi központ
További cikkek
Tatabányán kívül a régióban is keresnek magasan képzett művezetőket, operátorokat, mérnököket és technikusokat. Az elképzelések alapján valamennyi kiválasztott munkavállaló néhány hetet vagy hónapot tölt el a Bridgestone más európai gyáraiban, illetve Japánban.
A tervek szerint tavasszal látnak hozzá az Európából és Japánból érkező gépek, berendezések szereléséhez, így az év második felében megkezdhetik a próba-, 2008-ban pedig a folyamatos termelést. 2009-ben már naponta nyolcezer széles peremű gumiabroncsot gyárthatnak személy- és kisteherautókhoz. A 190 millió eurós beruházással épülő tatabányai gyár a cégcsoport európai piacát látja el gumiabroncsokkal.
Az önkormányzat sajátos megoldást talált a beruházó cégnek nyújtandó kedvezményekre. A Bridgestone-nak az EU előírásainak megfelelően be kell fizetnie a helyi adót. A teher felét azonban olyan közcélú beruházásokra fordítja az önkormányzat, amelyek a befektető érdekeit is szolgálják, így például az infrastruktúra fejlesztésére és a szakképzés erősítésére - tartalmazza a Napi Gazdaság.
MTI/Menedzsment Fórum
Kapcsolódó anyagok:

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?