Marad a minisztérium és Szijjártó is
Nem lenne logikus lépés szétválasztani a Külgazdasági és Külügyminisztériumot (KKM), mert akkor nem sikerülne a nemzetgazdasági érdekek megfelelő érvényesítése - mondta Szijjártó Péter tárcavezető a Duna TV Közbeszéd című keddi műsorában.
A miniszter elmondta,nem merült fel komolyan a tárca szétválasztása, "ez egy elég illogikus lépés lenne", hiszen csak néhány hónapja jött létre a KKM a jelenlegi formájában.
Hétfőn az Index arról írt, hogy március végére Szijjártó Péter nagyköveti értekezletet hívott össze, melyen várhatóan tájékoztatást kapnak a magyar nagykövetek "az oroszbarát vonalat felváltó új irányról". A Magyar Nemzetnek megerősítették a nagyköveti találkozó szervezését, de annak célját nem.
Az Index szerint az is elképzelhető, hogy Szijjártónak távoznia kell posztjáról, az általa vezetett minisztériumot kettébontják, és a jelenlegi tárcavezető kapja meg az új külgazdasági tárcát.
Duna TV/MTI/Magyar Nemzet/Index

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?