kapubanner for mobile

Március 26-tól mondd fel a Hajdú-Bét

A felszámolás alatt álló baromfi-feldolgozó, a Hajdú-Bét Rt. valamenynyi dolgozója megkapja a felmondólevelét március 26-tól kezdődően

Március 26-ától mond fel a Hajdú-Bét 2004. március 23. FigyelőNet-lapszemle A felszámolás alatt álló baromfi-feldolgozó, a Hajdú-Bét Rt. valamenynyi dolgozója megkapja a felmondólevelét március 26-ától kezdődően – tudta meg a Népszabadság Hajdú Ágnestől, a cég felszámolását végző Hunyadi Válságmenedzser és Felszámoló Rt. illetékesétől. Az intézkedés a cég négy megyében lévő telephelyein – Hajdú-Biharban, Szabolcs-Szatmár-Beregben, Jász-Nagykun-Szolnokban és Békésben – összesen mintegy 1600 dolgozót érint.Azt még mindig nem lehet tudni, hogy a Hajdú-Bétnek mekkora a vagyona, a felszámolás, az ingóságok értékbecslése ugyanis még tart. A termelők, a beszállítók március 30-ig nyújthatják be követeléseiket a felszámolónak. Az ország egyik legnagyobb baromfi-feldolgozójának, a többmilliárdos veszteséggel – és ugyancsak milliárdos tartozásokkal – küszködő Hajdú-Bétnek a felszámolását a hitelezők kezdeményezésére tavaly decemberben rendelte el a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság. Ezzel egy időben a Bábolna Rt. egy évre bérbe vette a Hajdú-Bét debreceni telephelyét, így ott csaknem 400 embernek biztosít munkát.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek