Mától újra lehet jelentkezni az ingyenes informatikai képzésre
A válság alatt több mint 72 ezren regisztráltak az Innovációs és Technológiai Minisztérium által meghirdetett képzésre.
A koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági és munkaerőpiaci helyzetre reagálva az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) először két évvel ezelőtt hirdette meg az Újratervezés Programot, hogy díjmentes informatikai átképzéssel segítse azokat, akik a pályaváltás mellett döntöttek. A munkahelyek megvédése, a magyar családok és vállalkozások támogatása továbbra is a kormány kiemelt célja, ezért a program idén is folytatódik - közölte az ITM pénteken az MTI-vel.
Ismertették, hogy az érdeklődők április 29-től ismét jelentkezhetnek a programban harmadik alkalommal meghirdetett informatikai képzésre. Ezúttal tízezren kapnak lehetőséget a digitális készségek javítására és a programozás alapjainak megismerésére, majd ezt követően több mint háromszázan juthatnak tovább a nyáron induló alapszintű szakmai képzésekre. A távoktatásos program elvégzésére a regisztrációt követően négy hét áll a rendelkezésre, és naponta 2-6 óra elfoglaltsággal jár attól függően, hogy a résztvevők milyen meglévő informatikai ismeretekkel rendelkeznek, illetve mennyi időt tudnak a képzésre fordítani.
A válság alatt az ingyenes informatikai képzésre több mint 72 ezren regisztráltak és több mint 11 ezren szereztek tanúsítványt. A legjobban teljesítők a program korábbi két ütemében lehetőséget kaptak arra, hogy 100 százalékos támogatással négy különböző informatikai szakterületen piacképes tudást és államilag elismert szakképesítést szerezzenek. Ezeken eddig már több mint 1600-an vettek részt, a sikeres vizsgát tettek közül pedig közel ezren kaptak lehetőséget újabb szakmai bizonyítvány megszerzésére haladó és gyártóspecifikus képzéseken - írják a közleményben. A programra a 18. életévet betöltött személyek jelentkezhetnek, a további feltételek és a jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalók az alábbi linken érhetők el.
MTI
fotó: unsplash
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?