Matolcsy lát esélyt az idei adócsökkentésre
Matolcsy György szerint a növekedés beindítása érdekében azonnali fordulatra van szükség az adórendszerben és a foglalkoztatásban; az idén az államháztartási hiány a GDP 4,5-6,5 százaléka között lehet. A leendő nemzetgazdasági miniszter lát esélyt egy idei adócsökkentésre és szigorú költségvetési politikát ígér.
Matolcsy György az MTI-nek az energiapolitikával kapcsolatban azt mondta: a következő kormány mindenképpen "kordában kívánja tartani" az energiaárakat.
Az idén a GDP 4,5-6,5 százalékos sávjában lehet az államháztartás hiánya; az már látszik, hogy nem teljesül az eredetileg, a még hivatalban lévő kormány által vállalt, GDP arányosan 3,8 százalékos deficit - mondta. Hozzátette: jövőre a deficit várhatóan a GDP 4,5-5,5 százaléka körül lehet és hangsúlyozta, hogy az Orbán-kormány szigorú költségvetési politikát fog folytatni.
A fideszes a politikus elmondta: már jelenleg is folynak informális tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). A későbbiekben a kormányfő, Varga Mihály, és ő, valamint a jegybank képviselői tárgyalnak majd az IMF-fel. Szavai szerint a valutaalap egyebek mellett alacsony államháztartási hiányt, csökkenő pályára álló államadósságot, valamint a növekedés és a strukturális reformok elindulását várja el Magyarországtól.
Kifejtette: a Varga Mihály által vezetett gazdasági tényfeltáró bizottság várhatóan június közepére teszi le jelentését, akkor lehet majd tisztán látni, hogy például szükség van-e pótköltségvetésre. Szintén ettől tette függővé azt is, hogy mekkora adócsökkentésre szánja el magát a kormány, de megerősítette: lát lehetőséget még az idén egy év közbeni adócsökkentésre.
Véleménye szerint 2011 végén határozható meg reálisan az euróbevezetés időpontja Magyarországon. Úgy fogalmazott: jelenleg nem lehet reálisan célba venni az euró bevezetését. A június közepére várt jelentés ismeretében részletes leltárt kell készíteni, és ehhez képest másfél év múlva lehet megnevezni az euróbevezetés menetrendjét.
A foglalkoztatásban a leendő miniszter szerint bővíteni kell a lehetőségeket. Felhívta a figyelmet arra, hogy a 2006-2010 közötti megszorítások hatása akár öt évig is eltarthat. A foglalkoztatási fordulatban hangsúlyt kap a távmunka, a részmunkaidős foglalkoztatás bővítése, valamint a közmunkák szerepének növelése. Ez utóbbi azonban a vállalkozások nélkül nem fog menni - mondta.
Matolcsy György szerint az európai uniós pénzekből lényegesen több forrást kell biztosítani a kis- és középvállalkozásoknak. Hozzátette: a fennmaradó mintegy 3.000 milliárd forint mintegy felét a kkv-k fejlesztésére, megerősítésére kell fordítani.
"Úgy gondolom, Széchenyi Istvánt újra ide kell hívni közénk" - fogalmazott Matolcsy György. A miniszter szerint szükség van a Széchenyi-terv újbóli elindítására, nagyobb szerepet kell szánni a kutatás-fejlesztésnek, az innovációnak, a versenyképesség növelésének, az egészségiparnak.
A mostani pénzügyi tárca sorsát feszegető kérdésre elmondta: francia mintára a nemzetgazdasági minisztérium felel a gazdaságért és a pénzügyekért, egyik államtitkársága végzi majd például a pénzügy-, költségvetéspolitika irányítását.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres 4 hete
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja
- Czomba Sándor: indul a Lakhatási és Utazási támogatás 2026 1 hónapja
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 1 hónapja
- Ők adják a munkát a nyugdíjasoknak: itt a lista a legnagyobb szövetkezetekről 2 hónapja
- Viszlát fluktuáció: stabilitást hoznak a magyar iparba a fülöp-szigeteki munkavállalók 2 hónapja
- 300 ezer új munkahely, adómentes bérek – mutatjuk, milyen munkavállalói ígéretek hangoztak el hétvégén 2 hónapja
- Ezt tervezi a Tisza Párt munkaügyben 2 hónapja
- Több napot dolgozhatnak az idénymunkások 2026-tól – változnak az EFO-szabályok 2 hónapja
- "Ez nem gazdasági siker, hanem zsákutca" – Kapitány István nekiment a vendégmunkás-rendszernek 2 hónapja


Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?