MÁV: nincs alku
Eredménytelenül zárult a hétfőn 11 órakor kezdődött egyeztetés a MÁV Zrt. és a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) között a szakszervezet bérköveteléséről, illetve a sztrájk alatt nyújtandó még elégséges szolgáltatásról, így egyelőre folytatódik a sztrájk.
Az egyeztetést követően Gaskó István kijelentette: a munkáltató nem hajlandó egyik kérdésben sem előrehaladni, a MÁV fenntartja azt a jelszót, hogy nincs alku. A VDSZSZ elnöke elmondta, hogy a MÁV-START Zrt.-nél 16 órakor kezdődő egyeztetés után ülésezik a sztrájkbizottság, és dönt a további lépésről.
A MÁV Zrt. és a VDSZSZ az egyeztetést kedden 11 órakor folytatja a szakszervezet követeléséről, illetve a még elégséges szolgáltatásról. Gaskó István a megbeszélést követően hangsúlyozta: a VDSZSZ tárgyalni kíván, ugyanakkor azzal, hogy a munkáltató a "nincs alku" szlogent hangoztatja, behatárolódik a tárgyalási lehetőség is.
Kijelentette: a VDSZSZ sokáig tudja folytatni a sztrájkot, "az emberek által összegyűjtött fillérekből" a sztrájksegélyt is ki tudja fizetni.
Zsoldos Marianna, a MÁV Zrt. humánerőforrás igazgatója kiemelte: a MÁV a még elégséges szolgáltatásokról folyó tárgyaláson továbbra is azt képviseli, hogy a munkába és iskolába járáshoz biztosítani kell a vonatokat. A szakszervezet által ajánlott vonatközlekedés viszont ehhez nem elegendő. A MÁV azt szeretné, ha reggel 5-9 óra, de legalább 5-8 óra között lenne menetrendi közlekedés minden vonalon az elégséges szolgáltatás keretében.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?