kapubanner for mobile

Maximum 10 percet kell várakozni a demonstrálók miatt

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az Útinform szerint nem okoztak komolyabb fennakadást a közlekedésben a félpályás útlezárások szerda délig.

Legfeljebb 5-10 perces várakozások alakultak ki. Ennél valamivel többet kellett várakozni a 86-os főúton, Nádasdnál - mondta az ügyeletes.

A Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) főtitkára egy, nem sokkal dél előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: tudomása szerint a negyven helyszínen, ahol félpályás útlezárással demonstrálnak a munka világát, valamint a nyugdíjakat érintő kormányzati intézkedések és tervek ellen, több mint ezer gépkocsival vesznek részt a tiltakozók.

Pongó Géza szerint vannak olyan helyszínek, ahol csütörtök reggel 7 óráig tart az útzár, máshol azonban korábban is befejeződhet az, ha a szervezők úgy döntenek. Jelezte ugyanakkor, hogy "nem szándékosan", ám komoly forgalomlassítást okozott a félpályás útzár a 4-es főúton Monornál, ahol a sajtótájékoztató idején már több mint egy kilométeres sor alakult ki.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek