Mediáció Napja a Miskolci Egyetemen
Az országban elsőként rendezi meg a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazságügyi Hivatallal karöltve a Mediáció Napját május 16-án, pénteken délelőtt fél 10-től, az egyetem Felnőttképzési Regionális Központjában.
A mindennapjainkban megjelenő konfliktusok kezelését segítő közvetítői eljárás, a mediáció sokszínűségét és jelentőségét ismerhetjük meg e nyilvános rendezvényen a szakmai előadások és a különleges gyakorlati bemutató révén. Megtudhatjuk, hogy hétköznapjainkban miért lehet nagy szerepe ennek az ősi, ismét felfedezett konfliktus-feloldási technikának, melyhez az idén májusban szakokleveles képzést is indít a Miskolci Egyetem jogi kara.
Első hallásra idegennek tűnhet a mediáció kifejezés, és talán nem is gondolnánk, hogy mekkora jelentősége lehet hétköznapi életünkben. Iskola, munka, gyermeknevelés, család, gazdaság, egészségügy, közigazgatás és még hosszasan sorolhatnánk mindazokat a területeket, melyek így vagy úgy, de mindennapjaink részei, ebből adódóan pedig különféle konfliktusok forrásai is lehetnek. A törvényi szabályozás napjainkra lehetőséget biztosít arra, hogy az egészségügy mellett számos polgári ügyben is elkerülhessük a bírósági procedúrát, s a közvetítői eljárás révén oldjuk meg, illetve fel ezeket a problémákat, ellentéteket. A konfliktuskezelő technikák a gyermekvédelem, a gyámügyi igazgatás keretén belül is előtérbe kerülnek, sőt 2007-től már a büntetőügyekben is alkalmazhatók.
A közvetítés, azaz mediáció a vonatkozó törvény megfogalmazása szerint egy "sajátos permegelőző, konfliktuskezelő, vitarendező eljárás, amelynek célja a vitában érdekelt felek kölcsönös megegyezése alapján a vitában nem érintett, harmadik személy, a közvetítő bevonása mellett a felek közötti vita rendezésének megoldását tartalmazó írásbeli megállapodás létrehozása".
A Miskolci Egyetemen tartandó konferencia az ország elismert szakembereinek tolmácsolásában hozza életszerű közelségbe ennek jelentőségét, gyakorlati és hétköznapi hasznát, ugyanakkor az eljárások mikéntjébe is bepillantást enged. A minden érdeklődő előtt nyitott fórum ugyanakkor kiváló lehetőséget kínál arra is, hogy az e területen dolgozó szakemberek ízelítőt adhassanak törekvéseikről, valamint az egyes eljárások céljairól és eredményeiről. Mindezt egy különleges gyakorlati bemutatóval is illusztrálják az érdeklődőknek.
A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara az elmúlt években sokat tett azért, hogy a helyreállító igazságszolgáltatás, az elterelési lehetőségek, alternatív megoldások és a konfliktuskezelési technikák kutatási bázisává váljék. Ennek a munkának egyik fontos állomása, hogy a megújuló felsőoktatási szabályozás előírásai szerint ebben a formában hazánkban elsőként indít májusban, majd szeptemberben "Általános és igazságügyi mediátor (közvetítő)" egyéves szakokleveles képzést a miskolci jogi kar.
Edupress.hu

Nyitott fórum a mediációról

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?