kapubanner for mobile

Még egy központot hozna Magyarországra a Morgan Stanley

Míg korábban még csak egy kisebb létszámú matematikai kutatási központot szándékozott Magyarországra hozni a Morgan Stanley, addig jelenleg már egy jóval nagyobb létszámú szolgáltató központról is folynak a tárgyalások a kormánnyal, mely támogatná a beruházást - derült ki a Népszabadság mai számából.

A lapnak Kordás László, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium politikai államtitkára elmondta, hogy a szaktárca képzési támogatással kívánja segíteni a Morgan Stanley magyarországi beruházásait. A gazdasági kabinet múlt heti döntése szerint a gazdasági és a munkaügyi minisztérium kapott felhatalmazást a tárgyalások folytatására.

A Morgan Stanley első terve egy kötvénypiaci kutatóközpontról szól, amely a cég intézményi kötvényekre irányuló üzleti tevékenységében kulcsszerepet játszó modellezési feladatokra koncentrálna, míg a másik a Közép- és Kelet-Európai Üzleti Folyamatok Szolgáltató Központról, amelybe a Morgan Stanley információtechnológiai, pénzügyi és számviteli, valamint működtetési funkcióit telepítené. Utóbbiban 400-an dolgoznának.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
110 új munkahely jön létre Mezőtúron

A Rév-Bíró-Vart Metal Zrt. friss, mintegy 2,1 milliárd forintnyi értékű beruházása száztíz új munkahelyet hoz létre Mezőtúron - közölte... Teljes cikk

50 új munkahelyet teremt a Knaus Tabbert Nagyorosziban

A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven új munkahelyet hoz létre Nagyorosziban -... Teljes cikk

Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál

A Samsung Electronics dél-koreai dolgozóinak 93 százaléka megszavazta a sztrájkot a bónuszvita miatt, ami tovább mélyíti a konfliktust a világ... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek