kapubanner for mobile

Még jelentkezhetnek az Európai Helyes Gyakorlat díjra

A vállalatok szeptember 12-éig jelentkezhetnek az Európai Helyes Gyakorlat díjra, amelyet a munkavédelmi szempontból példamutató cégek nyerhetnek el.

A pályázati anyagban a munkahelyi stressz és a pszichoszociális kockázatok kezelésére alkalmazott megoldásokat kell ismertetni – tájékoztatta a Nemzeti Munkaügyi Hivatal által működtetett Nemzeti Fókuszpont az MTI-t.

Az Európai Munkavédelmi Ügynökség (EU-OSHA) a munkával összefüggő stressz csökkentése érdekében indította el tavasszal az "Egészséges munkahelyek – Kezeljük a stresszt!" elnevezésű kétéves kampányát; a szervezet évtizedek óta hívja fel a figyelmet a legfontosabb munkavédelmi kérdésekre az Európai Unió tagállamaiban. A kampány részeként hirdették meg az Európai helyes gyakorlat díjat.

A munkavédelmi ügynökség korábbi, 36 ezer vállalat megkérdezésével elvégzett felmérése szerint a munkabalesetek után a munkahelyi stressz a második legnagyobb kockázati tényező, amely az unió aktív korú népességének 28 százalékát, azaz 56 millió munkavállalót, a mintegy 4 millió magyar munkavállalóból pedig csaknem 1,1 milliót érinthet közvetlenül.

A munkavállalók borúsabban látják a helyzetet a munkaadóknál. Az ügynökség által megkérdezett dolgozók 51 százaléka szerint a stressz gyakori a munkahelyén, 10-ből 4 munkavállaló pedig úgy véli, hogy ezt a problémát és a vele járó pszichoszociális kockázatokat nem megfelelően kezeli munkaadója.

A munkahelyi stressz az Európai Unió tagállamaiban a becslések szerint évente 136 milliárd euró, ezen belül Magyarországon mintegy 440 milliárd forint kárt okoz a foglalkoztatóknak, elsősorban a vállalati szektornak, mivel a betegség miatt kieső munkanapok 50-60 százalékának hátterében a stressz, illetve annak negatív egészségi következményei állnak.

A munkahelyi stressz leggyakrabban az időhiány, a túl szoros határidők, a képességeknek vagy a szakképzettségnek nem megfelelő elvárások, illetve a személyi konfliktusok, és az ezek miatt kialakult feszültség, valamint a nem megfelelő munkafeltételek és munkakörnyezet miatt alakul ki.

A Nemzeti Fókuszpont felhívta a figyelmet arra: a díjra pályázhat minden olyan vállalat, amely akár a legegyszerűbb, de kreatív technikákat alkalmaz a munkahelyi stressz csökkentése érdekében. Jó gyakorlat lehet akár egy céges családi nap megszervezése, a születés- és névnapok közös ünneplése, a közös sportolás, az irodai masszázs biztosítása, az új munkatársak aktív integrálása, vagy akár az idősebb munkavállalók részmunkaidős foglalkoztatásának kialakítása is. Külön kategóriában nevezhetnek a 100-nál kevesebb és a 100-nál több munkavállalót foglalkoztató cégek.

A nevezéseket a nemzeti fókuszpontok és az Európai Munkavédelmi Ügynökség értékeli, két lépésben. Az országos fordulóban továbbjutott pályamunkákat nemzetközi szinten bírálják el. A díjkiosztó rendezvényt 2015 áprilisában tartják a soros EU- elnökséget ellátó országban, amely jövőre Lettország lesz.
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
MI-fejlődés ingyen: Itt a program, ami időt ad a cégeknek

Hétfőn kezdődött a jelentkezés a mesterséges intelligencia (MI) felhasználását ösztönző új vállalkozói pályázatra, az AI Start 500 programra -... Teljes cikk

Elindult a HBLF esélyegyenlőségi pályázata

A pályázat beküldési határideje március 31. Teljes cikk

Akár 150 millió forint telephelyfejlesztésre – lazítottak a pályázati feltételeken

Keddtől még rugalmasabb feltételek mellett pályázhatnak a hazai mikro- és kisvállalkozások a telephelyfejlesztést támogató programban. A... Teljes cikk