Még mindig rengeteg görög van munka nélkül
Nem változott a munkanélküliségi ráta Görögországban májusban: a görög statisztikai hivatal (ELSTAT) csütörtökön kiadott jelentése szerint az áprilisi - felülvizsgált és felfelé módosított - 23,5 százalékkal azonos szinten maradt a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta. Tavaly májusban még 25,0 százalékon állt a mutató.
Az euróövezetben átlagosan 10,1, az Európai Unióban pedig 8,6 százalékos volt a munkanélküliség májusban, az előző hónapokhoz hasonlóan Görögország volt a csúcstartó mindkét körben.
Az év ötödik hónapjában Görögországban a férfiak 19,5, a nőknek pedig 28,5 százaléka volt munka nélkül. A legnagyobb arányban a fiatalokat sújtja az állástalanság: a 15-24 éves korosztályban 50,3, a 25-34 évesek körében 31,4, a 35-44 évesek között pedig 20,4 százalékos a munkanélküliség. A legalacsonyabb értéket, 11,8 százalékot a legidősebbeknél, a 65 és 74 év közötti korosztályban mérték.
A foglalkoztatottak száma 3 millió 653 ezer volt májusban, 1,66 százalékkal emelkedett 2015 azonos hónapjához képest. A munkanélküliek száma 6,17 százalékkal, 1 millió 123 ezerre, míg a munkaerőpiacon aktívan jelen nem lévők száma 0,81 százalékkal 3 millió 274 ezerre csökkent.
Görögországban 2013 szeptemberében 27,9 százalékkal érte el történelmi rekordját a munkanélküliség.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek