Megalakult a KÜRT Akadémia
Elismert és a maguk területén kiemelkedően sikeres oktatók és üzletemberek fogtak össze, hogy létrehozzanak egy friss és izgalmas tananyaggal felálló oktatási intézményt, a KÜRT Akadémiát - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A KÜRT Csoport részeként működő akadémia célja olyan képzések megvalósítása, amelyek hiánypótlóak üzleti és informatikai területen egyaránt. Az alapítók szándékát találóan jellemzi a szlogen: "az intellektuális kalandtúra". Az alapítók között a KÜRT Zrt. tulajdonosai és szakemberei mellett olyan neveket találhatunk, mint például dr. Mérő László pszichológus, publicista. Az akadémia első képzései, amelyek az üzleti coaching, az etikus hackelés és az információbiztonság "műhelytitkaiba" engednek betekintést, 2009. szeptemberében indulnak.
A KÜRT Zrt., két évtizedes sikertörténete alatt felhalmozott tudására alapozva, a hazai üzleti és oktatói elit néhány képviselőjével összefogásban hozta létre a KÜRT Akadémiát. A kezdeményezés olyan elismert gondolkodók, gyakorló szakemberek együttműködésével valósult meg, akik személyükkel, az általuk képviselt témákkal és tananyaggal is garanciát jelentenek az új oktatási intézmény nívójára, az ott megszerezhető tudás felhasználhatóságára.
A KÜRT Akadémia olyan szellemi műhely, ahol izgalmas és érdekes üzleti és informatikai témákkal ismerkedhetnek meg a résztvevők, komoly szakmai hírnévvel rendelkező oktatók vezetésével, gyönyörű környezetben. A KÜRT Akadémiára az adott területen elméleti és gyakorlati alaptudással egyaránt felvértezett jelentkezőket várnak, akik mester szintű képzés keretei között újszerű ismereteket és gyakorlatias, a piacon azonnal forintra váltható tudást szeretnének szerezni. A hallgatók speciális, az üzleti életben és az informatika területén egyaránt hiánypótlónak számító képzések közül válogathatnak. A KÜRT Akadémia hallgatói részeseivé válnak egy kivételes oktatói-hallgatói közösségnek, ahol a neves oktatók mellett hallgatótársaik tapasztalataiból és tudásából is profitálhatnak. A jelentkezőkkel szemben támasztott elvárások miatt a képzéseken való részvétel felvételihez kötött.
Az érdeklődők számára a KÜRT Akadémia nyílt napot tart 2009. május 22-én. A nyílt napon az alapító dr. Kürti Sándor és dr. Mérő László mellett valamennyi oktató és szervező jelen lesz, az érdeklődők kötetlen, kedvcsináló beszélgetés formájában ismerkedhetnek meg az oktatókkal, a tananyaggal és az oktatásnak helyet biztosító, minden igényt kielégítő KÜRT székházzal. A nyílt napon a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött, amelyet az [email protected] email címen lehet megtenni.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?