kapubanner for mobile

Megállapodás született a Ringa dolgozóinak ügyében

A Ringa Rt. 427 elbocsátandó dolgozója 45 millió forintos plusz juttatást kap azon felül, amit a kollektív szerződés és a Munka törvénykönyve előír.

Megállapodás született a Ringa dolgozóinak ügyében 2003. szeptember 17. FigyelőNet, MTI-Eco Megegyeztek a Ringa Rt. és a Húsipari Dolgozók Szakszervezete (HDSZ) megbízottai keddi budapesti tárgyalásukon abban, hogy a társaságtól elbocsátandó 427 ember a kollektív szerződésben és a Munka törvénykönyvében rögzítetteken túl 45 millió forintos plusz juttatást kap. Ezzel az egyeztető tárgyalások egy hosszú szakasza zárult lekompromisszumos eredménnyel - jelentette ki Kapuvári József, a HDSZ elnöke, valamint Tóth Ervin, a Ringa Rt. elnök-vezérigazgatója a tárgyalásokat követő rögtönzött sajtótájékoztatón.Kapuvári József aláhúzta: a szakszervezet azt a célt tűzte maga elé, hogy minél több munkahelyet megőrizzen, illetve az elbocsátandók számára többletjuttatásokat eszközöljön ki. E célt a HDSZ elnöke szerint a szakszervezeti tárgyaló csoport elérte. Tóth Ervin ugyancsak sikeresnek minősítette a megbeszéléseket és azt emelte ki, hogy a cégnél a további tevékenység a munkabéke talaján folytatódhat tovább, ugyanis az érvényben lévő sztrájkkészültséget a szakszervezet megszüntette. Az elmúlt hét csütörtöke óta érvényben lévő sztrájkkészültséget a szakszervezet a megegyezést követően nyilvánította semmissé - tette hozzá a HDSZ elnöke. Tóth Ervin az MTI kérdésére elmondta, hogy az elbocsátandók első csoportját október 12. előtt nem küldik el a cégtől. Ők 300-an vannak, 240-en kapuváriak, 60-an pedig győriek. Az elnök-vezérigazgató ugyanakkor jelezte, hogy az elbocsátandó emberek munkája e hónap végére megszűnik. Tóth Ervin beszélt arról is, hogy az elbocsátások aszerint történnek, hogy milyen tevékenységek szűnnek meg a kapuvári húsüzemben. Ilyen a készítménygyártás és a hozzá kapcsolódó logisztikai, valamint adminisztratív tevékenység. A vágás és a daraboló üzem tovább működik és ott 400-450 ember dolgozhat tovább egy sajátos jogutódlás alapján.     A tárgyaló felek egybehangzóan tájékoztattak arról, hogy a jogutódlási kérdéskörről már szerdán egyeztetnek Győrben. Újságírói kérdésre elhangzott az is, hogy a 45 millió forintos többletjuttatás két részre oszlik. Húszmillió forintból mindenki egyformán részesül az elbocsátandók közül, míg a fennmaradó hányadot a vállalatnál eltöltött idő, az életkor, valamint a szociális helyzet alapján osztják szét. Ezt egy erre kijelölt  bizottság végzi majd.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek