kapubanner for mobile

Megfelezi a román Petrom létszámát az OMV

Az osztrák OMV két- két és fél éven belül le kívánja zárni romániai leányvállalata, a Petrom átszervezését. Ezt Werner Schinhan a Petrom vezérigazgató- helyettese jelentette be újságírók előtt Bukarestben. A foglalkoztatottak létszámát az átszervezés keretében a jelenlegi 57 ezerről 38 ezerre csökkentik két év alatt, de a végső létszám 30 ezer alatt lesz. Tavaly az átszervezés költségei elérték a 180-200 millió eurót. "A Petrom az elkövetkező évtizedben az OMV egyik legfontosabb aktívájának számít majd, ha ugyan nem a legfontosabbnak" - jelentette ki Schinhan. Az idei első félévben a Petrom 38 százalékkal járult hozzá az OMV konszern EBIT eredményéhez a tavalyi 30 százalék körüli után. Az idei egész évre 35-40 százalék közötti aránnyal számol a konszern. Románia jelenleg évi 18 milliárd köbméter gázt használ fel. A Petrom ennek egyharmadát termeli ki, további egyharmadát az állami Romgas szállítja, a maradék pedig Oroszországból érkezik. Schinhan szerint az OMV számára kifizetődő lehetne áramot előállítani földgázból, mivel az ország áramellátási deficittel rendelkezik. Ezért is tervezi az ország a cernavodai atomerőmű reaktorainak számát kettőről négyre növelni.

Az osztrák OMV két- két és fél éven belül le kívánja zárni romániai leányvállalata, a Petrom átszervezését. Ezt Werner Schinhan a Petrom vezérigazgató- helyettese jelentette be újságírók előtt Bukarestben. A foglalkoztatottak létszámát az átszervezés keretében a jelenlegi 57 ezerről 38 ezerre csökkentik két év alatt, de a végső létszám 30 ezer alatt lesz. Tavaly az átszervezés költségei elérték a 180-200 millió eurót.

"A Petrom az elkövetkező évtizedben az OMV egyik legfontosabb aktívájának számít majd, ha ugyan nem a legfontosabbnak" - jelentette ki Schinhan. Az idei első félévben a Petrom 38 százalékkal járult hozzá az OMV konszern EBIT eredményéhez a tavalyi 30 százalék körüli után. Az idei egész évre 35-40 százalék közötti aránnyal számol a konszern.

Románia jelenleg évi 18 milliárd köbméter gázt használ fel. A Petrom ennek egyharmadát termeli ki, további egyharmadát az állami Romgas szállítja, a maradék pedig Oroszországból érkezik. Schinhan szerint az OMV számára kifizetődő lehetne áramot előállítani földgázból, mivel az ország áramellátási deficittel rendelkezik. Ezért is tervezi az ország a cernavodai atomerőmű reaktorainak számát kettőről négyre növelni.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek