Mégis lehet APEH-jutalom
Lehet, hogy mégsem kell lemondaniuk az APEH dolgozóinak a szokásos éves jutalmukról, legalábbis annak egy részéről, köszönhetően az idei költségvetési törvény módosításának.
Mégis lehet APEH-jutalom 2004. november 25. FigyelőNet-lapszemle Lehet, hogy mégsem kell lemondaniuk az APEH dolgozóinak a szokásos éves jutalmukról, legalábbis annak egy részéről, köszönhetően az idei költségvetési törvény módosításának. hirdetés Ön mit szól hozzá? A 2003-as évről szóló zárszámadásba bújtattak ugyanis egy mondatot, miszerint a jutalom összege a –szintén e törvényben átírt – éves bevételi elvárás teljesülésének arányában fizethető - írja a Napi Gazdaság. Ezt három adónemnek: az áfa-, az szja- és az evabevételeknek kell biztosítania. Külön pontban fogadta el a parlament, hogy az adóhivatal akkor is jogosult a teljes jutalomra, ha november 25-ig (vagyis a mai napig) a bevételek legalább 88 százalékát beszedi. Eddig áll a párhuzam a Fidesz-éra költségvetési törvényével (természetesen más számokkal), ám egy újabb, „d" pontban szerepel az a kitétel, amely a jutalom összegét a 2850,5 milliárd forint teljesülésének arányában is engedi kifizetni. Kérdés, hogy az idézett jogszabályt hogyan értelmezi a pénzügyi tárca, ugyanis annak vezetője dönt a jutalom kifizetéséről.Miután a módosítás nem szab meg minimális bevételi értékhatárt, lényegében Draskovics Tibortól függ, mikor és mennyi pénzt osztanak ki az APEH-ben.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?