Megkezdte a dolgozók felvételét és képzését az Audi
A dolgozók felvétele és képzése már tart a több mint kilencszáz fős Audi-gyárban, ahol nyáron megindul az első modell próbagyártása - írja a Világgazdaság Online.
A lap írásából kiderül, az új gyár bokrétaünnepét most pénteken tartották. A dolgozókra azért van szükség, mert már a nyár folyamán megkezdődik a gyár első modelljének próbagyártása annak érdekében, hogy jövőre már 125 ezer személygépkocsi hagyhassa el az Audi új győri járműgyárát.
A több mint 900 eurós beruházás részeként a járműgyár mellett járműfejlesztő központot is kialakítanak. Év végéig nyolcvan mérnököt szeretnének felvenni, jelenleg tizenötnél tartanak. A 2 milliárd forintos költségvetésből járműszimulációs berendezéseket vásárolnak. Május végén adják át a szervezeti egységként két éve elindított kísérleti motorgyártó központ szintén új épületegyüttesét.
Világgazdaság Online
A több mint 900 eurós beruházás részeként a járműgyár mellett járműfejlesztő központot is kialakítanak. Év végéig nyolcvan mérnököt szeretnének felvenni, jelenleg tizenötnél tartanak. A 2 milliárd forintos költségvetésből járműszimulációs berendezéseket vásárolnak. Május végén adják át a szervezeti egységként két éve elindított kísérleti motorgyártó központ szintén új épületegyüttesét.
Világgazdaság Online
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek


Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?