Megnyugodhatnak az Opel emberei
A General Motors tetemes veszteségei és drasztikus költségcsökkentési programja ellenére nem tervez további leépítéseket európai érdekeltségénél, az Opelnél, azon felül, amit már tavaly bejelentettek - közölte a Focus magazinban a GM Europe elnöke, Carl-Peter Forster.
A General Motors 1999 óta veszteséges Európában, s európai foglalkoztatottjainak egyötödét le akarja építeni. Mint arról korábban az mfor.hu beszámolt, a német leányvállalat a korábban megkötött alkuval szemben - amely szerint közel 10 ezer fős létszámleépítést hajtanak végre - hozzávetőleg 8000 munkahely csökkenésével számol az évtized végéig.
Hosszas egyezkedés után az Opel és a GM tavaly márciusban olyan megállapodásra jutott, amely szerint 2010-ig nem zárnak be üzemeket Németországban, illetve más európai országban sem, így nem lesznek tömeges elbocsátások, hanem különféle alternatív megoldások keretében válnak meg munkásaiktól 2007-ig. Körülbelül három és fél ezer Opel-munkás a korkedvezményes nyugdíjazás mellett döntött, 4500-an vállalták, hogy önkéntesen és nagyobb összegű végkielégítéssel távoznak. Ehhez a csoporthoz csatlakozna még 1500 munkás 2007-ig Bochumból. A végkielégítésekre a GM mintegy 750 millió eurót fordít.
Az Adam Opel AG-nál maradó munkások vállalták, hogy munkaidejüket rugalmasan alakítják, az 40 órát is kitehet, de átlagosan csak 35 óráért fizetnek. 2010-ig évente csak egy százalék béremelés lesz, a pótlékokat (például a karácsonyit) csökkentik. Rüsselsheimen kívül az Opel Bochumban, Kaiserslauternben és a kelet-németországi Eisenachban működtet üzemet, de ez utóbbira nem terjedtek ki a szanálási tervek.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?