kapubanner for mobile

Mégsem épül szélerőműpark Hárskúton

A bíróság hatályon kívül helyezte a Hárskút és Lókút térségébe tervezett 45 megawatt összteljesítményű szélerőműtelep környezetvédelmi engedélyét, az illetékes felügyelőséget új eljárás lefolytatására kötelezte.

Sajtóinformációk szerint a Fejér Megyei Bíróság 2007. január 9-én hatályon kívül helyezte a Hárskút és Lókút térségébe tervezett, harminc 146 méter összmagasságú széltoronyból álló és összesen 45 megawatt teljesítményű szélerőműpark környezetvédelmi engedélyét, és az illetékes felügyelőséget új eljárás lefolytatására kötelezte.

Mint arról a HR Portal korábban beszámolt, a beruházó EETEK Hungary Kft. 10-12 embert kívánt bevonni a munkába a megvalósítás, illetve üzemeltetés során, ám a környezetvédelmi engedélyt a Pangea Egyesület és három magánszemély megtámadta és hozzájuk a perben csatlakozott a Magas-Bakony Környezetvédelmi Egyesület is.

Az ellenzők egyebek mellett kifogásolták, hogy a tervezett létesítmény tájképvédelmi övezetre és az országos ökológiai hálózatra, a Magas-Bakony Tájvédelmi Körzet közvetlen szomszédságába, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Természetvédelmi Hivatala szerint is természetvédelmi szempontból érzékeny területre, valamint két közeli, nagy, összefüggő Natura2000-es terület közti szűk folyosóra esne. A szélerőműtelep zajhatásával kapcsolatos szakhatósági állásfoglalás a bíróság megítélése szerint is ellentmondásokat tartalmazott.

A per során kiderült, hogy az eljáró szakhatóságok az engedélyezési eljárás során a telepítés helyszínét mindvégig téves koordináták és helyrajzi számok alapján értékelték. A beruházó által benyújtott látványterv az erőműtelepet megtévesztően, a valóságosnál kedvezőbben ábrázolta.



  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek