Mégsem zárják ki az idősebb négy- vagy többgyermekes anyákat az szja-kedvezményből
A kedvezmény továbbra is ugyanúgy jár azoknak is, akik már felnőtt gyermekeket neveltek fel.
Mint korábban megírtuk, egy friss jogszabály szűkítette a kedvezmény igénybevételének feltételeit, így kizárták az idősebb négy- vagy többgyermekes anyákat az szja-kedvezményből. A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményt adott ki, miszerint továbbra is változatlanul járni fog a személyi jövedelemadó-mentesség a négy vagy több gyermeket nevelő édesanyáknak. "A kormány semmilyen formában nem szűkítette a jogosultak körét" - hívták fel a figyelmet.
Mint írják, a tavaszi jogszabály-módosítás célja kizárólag az volt, hogy egyértelműbbé tegye: az adómentesség a magyar jog szerint járó családi pótlékhoz kötött, és nem más ország jogrendjéhez. Ez nem jelent semmiféle szigorítást vagy új feltételt, csak a korábbi gyakorlatot erősíti meg.
"Fontos kiemelni, hogy semmilyen különbség nincs fiatalabb és idősebb édesanyák között. A kedvezmény továbbra is ugyanúgy jár azoknak is, akik már felnőtt gyermekeket neveltek fel. Az adóelőleg-nyilatkozatok továbbra is érvényesek, nem szükséges új nyilatkozatot tenni. A kormány célja változatlan: megbecsülni és támogatni a többgyermekes magyar családokat, különösen az édesanyákat. A tények tehát a következők: az édesanya korától függetlenül, változatlanul SZJA-mentesek a négy és több gyermekes édesanyák, októbertől SZJA-mentesek lesznek a háromgyermekes anyák, valamint 2026 januárjától a 30 év alatti anyák és a kétgyermekes 40 év alatti édesanyák, 2027-től a 40–49 éves kétgyermekes, 2028-tól az 50–59 éves kétgyermekes, 2029-től a 60 év feletti kétgyermekes anyák is adómentességet kapnak"- olvasható a közleményben.
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
Az Evoring Precision Manufacturing kínai autóipari beszállító 39 milliárd forintos új beruházása nyomán 450 munkahely jön létre Jászfényszarun -... Teljes cikk
Egy friss jelentés szerint éles szakadék látszik a munkáltatók és a dolgozók percepciói között a karrierutak, a készségfejlesztés, a... Teljes cikk
- Minimálbérből lakáshitel? Már közel 24 millió forint is elérhető 3 hete
- NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja 3 hete
- Hogyan érvényesítsük az szja-kedvezményeket 2026-ban? - Érdemes időben nyilatkozni 3 hete
- Itt a NAV friss feketelistája - Ők nem jelentették be dolgozóikat 3 hete
- Mi lesz, ha az AI megszünteti a belépő szintű állásokat? 3 hete
- A külföldi dolgozók száma és változása nemzetgazdasági áganként - grafikon 3 hete
- Már 55 ezren éltek vele – így kapható meg a családi kedvezmény a januári bérrel 4 hete
- Januári fizetés: így juthatnak több pénzhez az édesanyák 1 hónapja
- Munkahelyi baleset: mit kell tennie a dolgozónak és a munkáltatónak? 1 hónapja
- Mire költik a fiatalok a munkáshitelt? 1 hónapja
- Táppénz 2026-ban: Kinek jár, mennyi ideig és hogyan számolják? 1 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig