kapubanner for mobile

Megszületett a bérmegállapodás a paksi atomerőműben

Megszületett a bérmegállapodás a paksi atomerőműben csütörtök délután. A szakszervezeteknek annyit sikerült elérni, hogy a korábbi  5 százalékos béremelési tervet 7,2 százalékra emeltették a munkáltatóval.A megállapodást a négy szakszervezet közül három írta alá - mondta el  Mittler István, az atomerőmű kommunikációs főosztályvezetője.  A Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete, az Atomerőmű Ifjúsági Szervezete és a Munkástanács, azzal a kiegészítéssel szignózta a megállapodást, hogy az akkor lép hatályba, ha az aláíró szakszervezetek illetékes fórumai és a Paksi Atomerőmű Rt. vezérigazgatója is jóváhagyta.A megállapodás a 2005-öshöz képest - a személyi jövedelemadó módosító hatását is beleszámítva - 7,2 százalékos bruttó keresetnövekedést jelent a kiszivárgott információk szerint. Ezt azonban az atomerőmű kommunikációs főosztályvezetője nem erősítette meg. A megállapodás részleteiről a felek csak akkor nyilatkoznak, ha az érvénybe lép - mondta Mittler István. A vezetőség korábban  5 százalékos átlagkereset növekedést és az ezen felüli közel 1 millió forintos éves szociális és jóléti juttatás akart adni a dolgozóknak. A hónap eleje óta folytak a bértárgyalások az atomerőműben, ahol hétfőn sztrájkba lépett követelései elérése érdekében a három reprezentatív szakszervezete egyike, a Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezete. A MÉSZ a műszakos munkavállalók részére 15 százalékos bérfejlesztést, valamint a társaság idei üzleti tervének túlteljesítéséből származó adózott eredmény felének a munkavállalók közötti, keresetarányos elosztását követelte. A sztrájkot, amelynek során a cég egy dolgozójának felmondott, a szakszervezet kedden fejezte be.Korábban Kovács József vezérigazgató arról számolt be, hogy a másik két reprezentatív, illetve az egy nem reprezentatív szakszervezet béremelési követelése 8 százalék volt. Az éves bérmegállapodást viszont csak a három reprezentatív szakszervezettel tudja megkötni a cég. Amennyiben az erőmű meg kíván felelni a piaci elvárásoknak is, nem teljesíthet irreális bérköveteléseket - jelentette ki a vezérigazgató.A bérmegállapodás, ha azt valamennyi szakszervezet és a munkáltató is aláírja, a kollektív szerződés részévé válik.[origo]
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek