Megszűnhet a Közgazdaságtudományi Intézet
Palkovics László közölte az MTA elnökével, Lovász Lászlóval, hogy néhány intézet máshová kerülne, de van olyan is, amit megszüntetnek, ezzel pedig munkahelyek kerülhetnek veszélybe. Az MTA emiatt megszakította a tárgyalásokat a minisztériummal - írja az Index.
Az Index információi szerintmegszűnik a Közgazdaságtudományi Intézet, melynek kutatói többször élesen bírálták a hazai oktatási rendszert, mely korábban Palkovics ellenőrzése alatt működött.
Fazekas Károly az intézet igazgatója körlevélben már tájékoztatta kollégáit, Palkovics indokairól, mely szerint azért kell megszüntetni az intézetet, mert rosszul végzik munkájukat. "Én ezt a kijelentést abszurdnak tartom és az abban foglalt minősítést a leghatározottabban visszautasítom. Ebben a helyzetben az Akadémia vezetésével és az Elnökséggel együtt mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a Közgazdaságtudományi Intézet a többi intézettel együtt továbbra is folytathassa eddigi kimagasló munkáját"- írja Fazekas.
Index

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?