kapubanner for mobile

Megugrott a horvát munkanélküliség

Nőtt a horvát munkanélküliség novemberben, 21,1 százalék volt az októberi 20,3 százalék után, de éves összevetésben is emelkedett a ráta: tavaly novemberben 20,4 százalék volt az állástalanok aránya.

images

A horvát munkanélküliség már harmadik hónapja nőtt novemberben az előző hat hónap folyamatos, de csak rendkívül lassú tempójú csökkenése után. Tavasztól augusztus végéig leginkább a turizmus járult hozzá a munkanélküliség mérséklődéséhez a különböző szezonális álláslehetőségekkel.

A horvát statisztikai hivatal közlése szerint a 4,3 millió lakosú országban novemberben 356 864 volt az állástalanok száma az októberi 344 444 után.

A horvát munkaügy hivatal 361 895 munkanélkülit tartott nyilván december 20-án.

Horvátországban az elmúlt tíz évben 2008 augusztusában volt a legalacsonyabb a munkanélküliség, akkor 12,3 százalékon állt.

A horvát gazdaság 0,6 százalékkal zsugorodott az idei harmadik negyedévben éves összevetésben. Ez megszakítás nélkül a nyolcadik negyedév, amelyben zsugorodik a horvát gazdaság. 2013 első kilenc hónapjában 0,9 százalékos volt a GDP-csökkenés 2012 első kilenc hónapjához képest.

A horvát gazdaság teljesítménye összesen nagyjából 11 százalékot zuhant 2008 óta. Az államháztartási hiány várhatóan a GDP 5,5 százaléka lesz idén.
  • 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Horvátországban minden második fiatal ezer euró alatt keres

A 25 év alatti horvátországi dolgozók fele havi ezer eurónál kevesebb (nagyjából 388 ezer forint) nettó fizetést visz haza, vagy ennél is kevesebbet... Teljes cikk

Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban

A közlekedés kivételével minden állami és magán ágazatot érint az olasz szakszervezetek által hétfőre meghirdetett általános sztrájk, amelyet a... Teljes cikk

A legtöbb munkáltató nem áll készen a menopauza-megfelelési határidőre

Egy kutatás szerint tíz nőből kilenc női munkavállaló tapasztalja a menopauza tüneteit, és 44% szerint ez befolyásolja munkaképességüket. Teljes cikk