kapubanner for mobile

Megválhatnak a MÁV-vezértől

Tudomása van arról, hogy lebegtetik távozását - nyilatkozta a Népszavának a MÁV operatív vezérigazgatója, akitől gyakorlatilag valamennyi korábbi hatáskörét elvonták már. A lap szerint a MÁV vélhetően igyekszik majd csökkenteni a Heinczinger Istvánnak járó 31 millió forintos lelépési pénzt

images

A Népszava úgy tudja, a vezérigazgató önként nem hajlandó távozni, ezért is halad lassan lelépésének előkészítése. A MÁV - miután nemrég több volt vezetőjének 40-90 milliós pénze miatt került a hírekbe - várhatóan igyekszik a Heinczingernek járó mintegy 31 milliós lelépési pénzt közös megegyezéssel csökkenteni.

Tény, hogy a július elején a MÁV-hoz került Andrási Miklós elnök július végi elnök-vezérigazgatóvá történt kinevezése óta bár Heinczinger operatív vezérigazgató lett, gyakorlatilag minden korábbi döntési hatáskörét elvonták: sem a stratégiai igazgatóság, sem a leányvállalatok felügyelete nem tartozik már hozzá.

Heinczinger 2005 óta dolgozik a cégcsoportnál, a társaság irányításáért 2006 vége óta felelt.

Népszava/Híradó
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek