Megzsarolták a rendőrséget, Pintér védelmet ígér a dolgozóknak
Megzsarolta a rendőrséget egy magát Vadásznak nevező ismeretlen a napokban kipattant korrupciógyanús üggyel összefüggésben egy elektronikus levélben; a Belügyminisztérium közölte, hogy nem enged teret egyetlen zsarolási célú felhívásnak sem. Pintér Sándor védelmet ígér az állománynak.
Azt követően, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség nyilvánosságra hozta a büntetőeljárás megindítását, egy ismeretlen e-mailt juttatott el a szolgálat elektronikus levelezési rendszerébe, azzal a szöveggel: "Az arcotok már megvan, 10.000.000 millió forint minden emberetekért. Vadász"
A BM közleményében úgy fogalmazott: "Magyarország belügyminisztere felhívta a rendvédelmi szervezetek vezetőit a méltó válasz megadására".
"Pintér Sándor biztosítja a rendészeti szervek állományának valamennyi, tisztességgel dolgozó munkatársát, hogy az irányítása alatt álló testületek képesek megvédeni az állományt és családtagjaikat" - írta a tárca, hozzátéve: "a nyilvánvaló zsarolás nem befolyásolja a Belügyminisztérium meghatározó célkitűzései, a korrupció elleni harc, az alvilág felszámolására irányuló tevékenységek végrehajtását". "A Belügyminisztérium eltökélt: nem enged teret egyetlen zsarolási célú felhívásnak sem" - olvasható a közleményben.
A korrupciós botrány előzményei
A belügyminiszter egy keddi sajtótájékoztatón, kérdésre válaszolva azt mondta: Ha a nyomozás más rendőri vezetők felelősségét is megállapítja, további személycserék is történhetnek - jelezte.
A Központi Nyomozó Főügyészség múlt pénteken közölte: gyanúsítottként hallgatta ki H. Lajost, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szervezett bűnözés elleni főosztálya speciális bűncselekmények elleni osztályának vezetőjét és K. Tamást, a BRFK közrendvédelmi főosztályának vezetőjét, akikkel vezető beosztású hivatalos személy által részben kötelességszegéssel, részben hivatali helyzetével visszaélve, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette, valamint V. László és V. István civil személyeket, akikkel hivatali vesztegetés megalapozott gyanúját közölte. A bíróság az őrizetbe vett két rendőrtisztet, a vállalkozót és egyik emberét vasárnap 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte.
A főügyészség kedden újabb két rendőrt hallgatott ki és vett őrizetbe; G. Imrével "vezető beosztású hivatalos személy által részben kötelességszegéssel, részben hivatali helyzetével visszaélve, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett vesztegetés", míg K. Attilával "hivatalos személy által kötelességszegéssel, folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett vesztegetés" bűntett megalapozott gyanúját közölték. A hvg.hu szerint az egyik előállított az NNI-nél dolgozó Gulyás Imre, akinek a vezetői megbízatását hétfőn vonta vissza Hatala József országos rendőrfőkapitány.
A vezető beosztású rendőri vezetőket érintő korrupciógyanús ügynek így már összesen hat gyanúsítottja van.
A Népszabadság május 22-én számolt be arról, minden idők egyik legnagyobb, a magyar rendőrségen elkövetett visszaélés-sorozata miatt nyomoz a Központi Nyomozó Főügyészség az ORFK feljelentése nyomán; a szövevényes gazdasági bűncselekmény-sorozatra a rendőrség hónapok óta folyó általános átvilágításának keretében derült fény.
A lap információi szerint az üggyel összefüggésben vonta vissza a belügyminiszter május 8-án a BRFK vezetőjének közbiztonsági helyettesévé kinevezett Markó Attila ezredes vezetői megbízását. Ezzel egyidejűleg az országos rendőrfőkapitány Jánosik Istvánt, a BRFK közlekedési főosztályának vezetőjét állította fel.
Június 2-i hatállyal az országos rendőrfőkapitány a budapesti főkapitány rendészeti helyettesének Török Zoltánt, a BRFK közrendvédelmi főosztálya vezetőjének Pallagi Imrét, a BRFK közlekedésrendészeti főosztályának a vezetőjévé pedig Kuczik János Zoltánt nevezte ki.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Százötven embert érinthet az intézkedés. Teljes cikk
Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
- Munkabér-védelem, tb-forradalom, alkalmi munka: ezt hozta 2025. július 1. 9 hónapja
- Innovatív megoldás: a clip-on szemüvegek előnyei 11 hónapja
- Biofinity kontaktlencse: prémium megoldás a mindennapok során, akár 24/7-ben is 13 hónapja
- Stílusos telefontokok: kényelmes védelem mindennapokra 13 hónapja
- Hathavi fegyverpénzt kapnak a katonák és a rendőrök, ekkor érkezik az összeg 1 éve
- Elköltötte a cége pénzét, majd kitalált egy bűncselekményt az alkalmazott 1 éve
- Ismeretlenek megszerezték az összes rendőr nevét és elérhetőségét 2 éve
- Nekem az a dolgom, hogy keressem meg a bizonyítékokat, hogy mihamarabb legyen meg az elkövető - Andrási Zoltán bűnügyi technikus egy napja 2 éve
- Tíz, gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedett fiatal állhat munkába a rendőrségnél 2 éve
- Volt munkaadójuktól szedtek védelmi pénzt a dabasi elkövetők 2 éve
- Állásbörzét tart a rendőrség Budapesten 2 éve

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?