Volt főnökét zsarolta a kirúgott dolgozó, vádat emeltek ellene
Zsarolás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Budaörsi Járási Ügyészség egy férfival szemben, aki munkaviszonyának megszüntetését követően volt főnökét kezdte zsarolni - közölte a Pest Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint a férfi 2023 októberétől 2024 júliusáig dolgozott egy budapesti székhelyű közérdekű vagyonkezelő alapítványnál, míg munkaviszonyát azonnali hatályú felmondással megszüntették. A férfi ezt nem tudta elfogadni, 2024 augusztusában "LA MORT" feliratú fenyegető levelet adott fel volt főnökének címezve, melybe külön nejlonzacskóba emberi ürüléket csomagolt. 2024 októberében a férfi, az általa készített e-mail címről, a volt főnöke privát e-mail címére küldött levélben azzal fenyegette meg a nőt, hogy amennyiben nem fizet neki több millió forintot, úgy az alapítvánnyal kapcsolatos titkokat, zártan kezelt adatokat tesz közzé.
A sértett értesítette a rendőrséget, majd a nyomozók ellenőrzésével a megbeszélt helyen és időben, a vádlott kérésének megfelelően, elhelyezett egy csomagot egy közterületi kukában, de a férfi a csomagot nem vette fel. A Budaörsi Járási Ügyészség a férfit zsarolás bűntettének kísérletével vádolja - áll a közleményben.
MTI
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.20Vida Ági a Kapcsolódás Napján Milyen mintákat hozunk gyerekkorunkból, és hogyan jelennek meg a felnőtt kapcsolatainkban? Vida Ági „Hogyan hatnak a gyermekkori kötődési mintáink a felnőttkori kapcsolatainkra?” című előadásával vár a Kapcsolódás Napja 2026. november 20-án, Budapesten, a SUGÁR Moziban.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon