kapubanner for mobile

Mekkora fizetésért maradnának itthon az orvospalánták?

Az orvostanhallgatók 72 százaléka azonnal külföldre megy, ha nem veszik fel a szakorvosképzésbe vagy a rezidensképzésért cserébe kilenc év hűségnyilatkozatra kötelezik, amint azt az egészségügyi tárca tervezete tartalmazza. Papp Magor, a Magyar Rezidensszövetség elnöke az InfoRádiónak elmondta: kétszázezer forintos nettó fizetésért itthon maradnának.

A négy orvosi egyetem hallgatói önkormányzata és a Magyar Rezidensszövetség a múlt héten felmérést készített, 2200 orvostanhallgatót szólaltattak meg, ami 40 szálékos részvételt jelent.

Mint kiderült, ha a nettó orvosi fizetések kétszázezer forintnál kezdődnének, és a szakorvosi vizsga után négyszázezer forintra emelkednének, akkor a hallgatók 90 százaléka szívesen itthon maradna - mondta el az InfoRádiónak Papp Magor, a Magyar Rezidensszövetség elnöke.

A hallgatók ugyanakkor elutasítják az egészségügyi minisztérium azon tervét, miszerint kilencéves hűségnyilatkozatot kellene aláírniuk a végzett orvostanhallgatóknak. A válaszolók 72 százaléka a jelenlegi helyzetben azonnal külföldre távozna - figyelmeztetett Papp Magor.

Az elsőévesek 80 százaléka mai tudásával is orvosnak állna, az ötöd-hatodéveseknek viszont már a fele nem menne orvosnak. A hatéves képzés alatt találkoznak az egészségügy olyan riasztó tendenciáival, amelyek elriasztják őket - mondta a szövetség elnöke.

InfoRádió
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek