Mennyi rokkantnyugdíjast sikerült valójában visszaterelni a munkaerőpiacra?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatValamivel több mint 8 ezer korábbi rokkantnyugdíjast sikerült visszaterelni a munkaerőpiacra. Ha a rehabilitációs ellátásra jogosulttá vált 26 és fél ezer főt is hozzáadjuk ehhez a számhoz, akkor is messze van az előirányzott 150 ezertől. A Világgazdaság cikke szerint a cégek a rokkantok foglalkoztatása helyett szívesebben fizetnek büntetőadót.
Ha a cégek foglalkoztatnak is fogyatékos embereket, többségük csak azért teszi, hogy ne kelljen rehabilitációs hozzájárulást fizetnie - mutatott rá ez év közepén a megváltozott munkaképességűek munkaerő-piaci integrálásával foglalkozó RehabJob. Dobár Attila ügyvezető igazgató ősz óta azonban már némi óvatos optimizmust is megenged, mert azt látja, hogy - főként a multik részéről - mind nagyobb az érdeklődés e foglalkoztatási forma iránt.
Szakértők nagyjából 350-400 ezer főre teszik a megváltozott munkaképességűek számát, akik közül 100-120 ezer embert akár a nyílt munkaerőpiacon is integrálni lehetne. Ám becslések szerint ennek a harmada, csupán 35-40 ezer megváltozott munkaképességű kap lehetőséget a versenyszférában, illetve a közszféra nem védett foglalkoztatásra létrehozott munkahelyein - írja az újság.
Világgazdaság
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?