Mi lesz a fiatal orvosok bérével? - itt az Emmi reakciója
Az egészségügyben a rendszerváltás óta a legnagyobb átfogó béremelési program zajlik, ugyanakkor az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kész egyedileg megvizsgálni az esetleges fizetéscsökkenéseket a szakorvosok esetében - közölte a minisztérium.
Az ellenzéki politikus kormányzati lopásnak nevezte, hogy a kabinet fizetésemelés címén ugyan bruttó 107 ezer forinttal növelte a kezdő orvosok bérét, ugyanakkor a bruttó 150 ezer forintos ösztöndíjukat megvonta. "A kormány álljon helyt szavaiért, és cselekedjen aszerint, amit korábban mondott" - szólította fel a kabinet a szocialista képviselő.
Az Emmi sajtó- és kommunikációs főosztály az MTI-hez eljuttatott közleményében felszólította a szocialistákat, hogy hagyjanak fel a közvélemény tudatos félretájékoztatásával.
A közlemény kiemeli, a béremelési program hatására 79 ezer ápoló bére 2019-re 65 százalékkal, 2012-höz viszonyítva a duplájára emelkedik, és több mint 16 ezer szakorvos és félezer szakgyógyszerész bére két év alatt 207 ezer forinttal nő.
Hozzátették, a gyakorlatban az emelés azonban ennél is jóval nagyobb a legtöbb szakorvosnál - beleértve a fiatal szakorvosokat is - mert az alapbérrel együtt a mozgóbérek is emelkednek.
Jelezték, a több mint 16 ezer szakorvost érintő béremelés hatása egyértelmű: egy frissen végzett szakorvos ma már 354 820 forintos alapbérrel számolhat. Egy idősebb, közel harmincéves munkaviszonyban foglalkoztatott szakorvos alapbére két év alatt 339 ezer forintról 546 ezer forintra emelkedik.
Az Emmi hozzáteszi ugyanakkor, a jelentős béremelésben részesülő szakorvosok között előfordulhatnak olyan egyedi esetek, amikor egyes fiatal szakorvosok a jelentős béremelés ellenére fizetéscsökkenést észlelnek, ezeket az Emberi Erőforrások Minisztériuma kész egyedileg megvizsgálni.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Egyre többen kérik az szja személyi kedvezményt, és egyre többen tudják, hogy az nemcsak rokkantság vagy fogyatékosság, hanem akár az orvosilag... Teljes cikk
A kormányzat jelenleg is vizsgálja, hogyan tudja az Otthon Start hitelprogramot, a fix 3 százalékos hitelt kiterjeszteni és biztosítani a külföldön... Teljes cikk
Egyedi miniszteri döntéssel a MÁV-csoport fegyveres, biztonsági feladatot ellátó munkavállalói is hathavi többletjuttatást kapnak, a fegyverpénz... Teljes cikk
- Nagy a baj: egyre kevesebb a gyermekorvos az országban 3 hete
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 3 hete
- Több mint 30 éve mentik a gyermekek jövőjét – így működik a Szülők Fóruma Egyesület 3 hete
- Kiderült: ennyit visznek haza az Audi dolgozói Győrben 3 hete
- Megér 6 órát az egészsége? Ennyi idő egy állapotfelmérés 3 hete
- „Az egészséges nagymama, nagypapa olyan, mint a lottóötös” – növelhetik-e az egészségügyi kiadások a GDP-t? 4 hete
- A nők tovább élnek, mégis több időt töltenek betegen – mi áll a háttérben? 1 hónapja
- Munkaidő után, zárt ajtók mögött műtöttek – így játszotta ki a szabályokat két orvos 1 hónapja
- Megnyílt az igénylés: több tízezer forint támogatást kaphatnak a minimálbéreseket foglalkoztató cégek 1 hónapja
- Humánia HRS Group: stabil stratégiai partner a 2026-os munkaerőpiaci kihívásokban 1 hónapja
- Gulyás Gergely: heteken belül megkapják 150 ezer forintos juttatásukat a pedagógusok 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?