MI-orvosok és asszisztensek - a magyarok közel 40 százaléka elfogadná
Ha elég fejlett lenne a mesterséges intelligencia, a magyarok 39-39 százaléka MI-asszisztenst vagy MI-orvost is alkalmazna - derül ki egy kutatásból.
A mesterséges intelligencia (MI)-készségek nem csupán a munkában, hanem a magánéletünkben is egyre fontosabb szerepet kapnak. Ebben szinte teljesen egyetért az idei Bosch Tech Compass felmérés során világszerte megkérdezett több mint 11 000 résztvevő, és nincs ez másképpen Magyarországon sem. A magyarok 53 százaléka gondolja úgy, hogy a mesterséges intelligencia lesz a következő évtized meghatározó technológiája. Jóllehet ez az arány valamivel elmarad a világ 65 százalékos átlagától, azonban a hazai és a nemzetközi válaszadók 71-71 százaléka gondolja úgy, hogy a mindennapi életben elengedhetetlenek lesznek az MI-készségek.
Abban a kérdésben, hogy milyen készségek lesznek szükségesek az adatvezérelt világban való helytálláshoz, a magyar társadalom véleménye megosztott. Amíg a fiatalabb generációk inkább a hatékony eszközhasználat mellett döntöttek, addig az idősebbek az adatelemzést jelölték meg olyan készségként, amelyet el kell sajátítani. Az összesített magyar eredményekkel összevetve (adatelemzés: 47%, eszközhasználat: 46%) világviszonylatban is az eszközök hatékony használata került az első helyre 54 százalékkal, ezt egyaránt 44 százalékkal a kiberbiztonsági tudatosság, illetve a kritikus gondolkodás, így az álhírek, hamisítványok felismerése követi.
„Az MI-t kétségtelenül lehet rossz célokra is használni, az adatokkal vissza lehet élni, ezért is van szükség arra, hogy a rendkívül összetett kihívások megoldására és a lehetőségek kiaknázására ökoszisztémában gondolkozzunk, szervezeteket és iparágakat átívelő, hosszú távú szövetségeket kössünk. Célunk, hogy Magyarországon a mesterséges intelligencia területén is kikerülhetetlen szakértők legyünk” – hangsúlyozta Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban.
Ha elég fejlett lenne a mesterséges intelligencia, a magyarok 39-39 százaléka MI-asszisztenst vagy MI-orvost is alkalmazna. Több mint harmaduknak MI-tanárral, több mint negyedüknek MI-ügyvéddel vagy mentorral sem lenne gondja, ötödük pedig egy MI-séf ételét is szívesen fogyasztaná. Ugyanakkor barátként csak 16 százalék, szerelmi partnerként pedig mindössze 13 százalék tudja elképzelni az MI-t.
Szigorúbb vállalati szabályozásra van szükség
A nemzetközi reprezentatív felmérés azt is megerősítette, hogy a vállalatoknak kidolgozott stratégiával kellene rendelkezniük az MI-vel kapcsolatban. A megkérdezett magyarok közel háromnegyede szerint ugyanis kötelező magatartási kódexeket kellene megalkotnia a cégeknek: ez az elgondolás különösen népszerű volt az idősebb korosztály körében. A Bosch korán felismerte az intelligens szoftverekben és szolgáltatásokban rejlő lehetőségeket, már 2020 óta rendelkezik a mesterséges intelligenciára vonatkozó etikai kódexszel, melyben iránymutatásokat határozott meg a fejlesztésre és az adatvezérelt termékeiben való alkalmazására vonatkozóan. „A mesterséges intelligencia potenciálisan az egyik legnagyobb hatású technológia, amely már életünk minden területén jelen van. Ez az ötödik ipari forradalom, amely a szemünk előtt zajlik. Sőt, mi magunk formáljuk azt, hiszen a legújabb nemzetközi innovatív trendeket követve a mesterséges intelligencia a vállalat minden termékében megtalálható vagy hozzájárul azok gyártásához” – magyarázta Szászi István.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?